Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Segítség! Hogyan küzdhetném...

Segítség! Hogyan küzdhetném le a lovaglás miatti feszültséget? Hogyan élvezhetném újra?

Figyelt kérdés
Sziasztok! 18 éves vagyok,7éve kezdtem el lovagolni. Az első lovardában ahol kb. 1 évig voltam, és az anyagi helyzetünk miatt csak kb. havonta jártam, nagyon lassan fejlődtem és lehet hogy a képességeim miatt is de gondolom amiatt is hogy ilyen keveset jártam, nem igazán ment. Ráadásul az "oktató" 1!!! óra futószár után elengedett és csak zötyögtem körbe-körbe, semmit nem csináltunk. Ez az oktató megállás nélkül kiabált velem, piszkált, a végére már két nappal a lovaglás előtt ment a hasam annyira féltem hogy megint béna leszek. Azt hittem a lovak iránti szeretet erősebb lesz, de sajnos a lovaglás egy kínszenvedés lett és abbahagytam. Pár hónappal később megnyitott a jelenlegi helyem ahol szóltam, hogy én jártam lovagolni de szinte soha nem voltam futószáron. Az új oktatóm viszont az egekig dicsérte az ülésemet, és szerinte sem volt szükség futószárra. Elkezdtem lovagolni az új helyen, de sajnos itt sem tudtam/tudom megengedni magamnak rendszeresen. Az 5 év alatt mióta ott vagyok voltak fél éves,9 hónapos, és mint ahogy legutóbb 4 hónapos kihagyások is. Továbbá az élet minden területén, a lovaglásban is nagyon bizonytalan vagyok. Ráadásul a kihagyott futószár miatt nagyon bizonytalan az ülésem illetve sokszor a szárba kapaszkodok stb. Úgy érzem nagyon le vagyok maradva a többi velem egykorú (és ugyanannyi ideje lovagló) lovashoz képest. Tavaly nyáron kaptam meg az oktatómtól hogy az egyik (egyébként normális csak kicsit pörgősebb) lóval még mindig nem engedne ki terepre mert hihetetlen hogy ennyi év után is ilyen határozatlan vagyok a lovon. Többször tett már ilyen megjegyzést persze jogosan. :( Ezek és gondolom az első lovasoktató emléke állandó bizonytalanságot, önbizalomhiányt, kételyeket alakítottak ki bennem és úgy érzem én sosem leszek olyan lovas aki hobbi szinten oktató nélkül magától helyesen tud lovagolni. Nagyon szeretem a lovakat, a lovaglást, de mostanra eljutottam oda hogy nemrég amikor 4 hónap kihagyás után újra elmentem, útközben majdnem elájultam a félelemtől mert úgy éreztem hogy megint nem fog menni és megint megkapom hogy aki 3éve lovagol már az is ügyesebb mint én stb. stb. Ráadásul nagyon nagyon félek a korháztól és újabban attól is félek hogy leesek és valami nagyobb bajom lesz, pedig régen sosem gondoltam ilyesmire. Lassan a lovaglás mint hobbi, kikapcsolódás, átment állandó stresszforrásba. Ez nagyon rossz, sokszor ha megtehetném akkor is elmegy a kedvem a lovaglástól mert folyton kudarc ér és olyan ideges vagyok előtte hogy rosszul vagyok egész nap. De így hogy nem járok rendszeresen, nem tudom hogy lehetne ezt kiküszöbölni, hogy újra élvezhessem a lovaglást. Mert jelenleg folyton csak azon kattogok hogy mit gondolhat a többi lovas hogy mennyi ideje lovagolok mégis milyen szinten vagyok. :( Ettől nem tudom élvezni a lovaglást. És mellesleg van pár lovas ismerősöm akik máshol lovagolnak de hamarosan szervezni akarnak egy helyre közös lovaglást. Én meg már előre rettegek, hisz tudom ők azt hiszik olyan szinten vagyok mint ők hisz csak azt tudják hogy régóta lovagolok pedig pl. tudom hogy ők rendszeresen lovagolnak kantár-nyereg nélkül, én pedig még sosem csináltam mert nálunk ez nem "szokás". Nagyon félek hogy azt fogják gondolni milyen béna vagyok stb. és teljesen elrontom a közös lovazást. A hosszú monológ után eljutottunk a kérdéshez: szeretnék tanácsokat kérni hogyan küzdhetném le magamban az állandó feszültséget, hogyan élvezhetném újra a lovaglást? Nem is fizikailag mert próbálok mostanában minél többet pl kengyel nélkül lovagolni stb (bár ezt is meghallgatom) de inkább mentálisan kérnék tanácsokat. Hogyan tudnék a rendszertelenség ellenére fejlődni? Hogyan tud ebben az oktatóm segíteni? Illetve ha valaki hasonló helyzetben van/volt mindenképp írjon :)

2017. márc. 5. 09:58
 1/5 TR75 ***** válasza:

Ezt elmondtad az oktatónak is?


"Tavaly nyáron kaptam meg az oktatómtól hogy az egyik (egyébként normális csak kicsit pörgősebb) lóval még mindig nem engedne ki terepre mert hihetetlen hogy ennyi év után is ilyen határozatlan vagyok a lovon. Többször tett már ilyen megjegyzést persze jogosan."

Szerintem ez egyszerűen csak egy észrevétel volt tőle, nem valami pikírt megjegyzés, kicsit túlreagálod.


"Ráadásul nagyon nagyon félek a korháztól és újabban attól is félek hogy leesek és valami nagyobb bajom lesz, pedig régen sosem gondoltam ilyesmire."

Szerintem te amúgy is szorongsz, és igazából ez a gond.


"Lassan a lovaglás mint hobbi, kikapcsolódás, átment állandó stresszforrásba. Ez nagyon rossz, sokszor ha megtehetném akkor is elmegy a kedvem a lovaglástól mert folyton kudarc ér és olyan ideges vagyok előtte hogy rosszul vagyok egész nap. De így hogy nem járok rendszeresen, nem tudom hogy lehetne ezt kiküszöbölni, hogy újra élvezhessem a lovaglást."

Ha szereted csinálni, akkor érdemes kicsit erőltetni (olyasmi ez, mint a kognitív viselkedésterápia, amikor a szorongást kiváltó helyzetet az ember nem elkerüli, hanem belemegy, amivel bizonyos idő alatt csökkenti a negatív érzéseit és a rossz beidegződést vele kapcsolatban). De ha esetleg nem leled az örömödet benne, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy miért csinálod.


Szerintem vegy pszichológus vagy coach segítségével gyorsan tudnál javítani a helyzeten.

2017. márc. 5. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Ahhoz, hogy újra tudd élvezni a lovaglást, egy jó oktatóra van szükséged, akivel meg tudod beszélni a félelmeidet és a te tempódban halad veled. Ha a lovasom úgy érzi bizonytalan az ülése, plusz látom, hogy a szárba kapaszkodik, kengyeltől függ az élete, akkor visszamegyünk az alapokhoz és futószárazunk, sok kengyel nélküli munka, és ha már látszik az eredmény, akkor lehet továbblépni. Ne másokhoz mérd magad, hanem önmagadhoz. Nem mindenki fejlődik azonos tempóban, ezt egy oktatónak tudnia kell. Azt is, hogy hol vannak a határaid. Én a lovasaimon látom mikor kell a lelküket ápolni és mikor cseszegetni, mikor fáradt el, mikor kértem esetleg túl sokat. Mindig bizalommal fordulnak hozzám, egyet se küldtem el még, mert esetleg butaságot kérdezett.

Beszélgess az oktatóddal a félelmeidről és ha valamiben bizonytalan vagy, akkor kérd a segítségét. Ha lepattint, akkor keress másik helyet. Ha az erőnléteddel van gond, akkor eddz egy kicsit, dolgozz lábra, törzsizmaidra, karodra.

2017. márc. 5. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Sajnálom, de semmi biztatót nem fogok írni, viszont megtisztellek azzal, hogy őszinte leszek. Először is ne az oktatódat hibáztasd, és ne tőle várj csodát. Ha havonta-kéthavonta lovagolsz, nincs az az oktató aki megtanít lovagolni (ha kiabál, ha nem). Nem azt mondom hogy te vagy a hibás, az anyagi helyzetedről -felteszem- senki nem tehet.


Vannak olyan emberek akik ennyi lovaglás mellett sem félnek, mert nem érdekli őket mások véleménye, és nem félnek attól, hogy megsérülnek. Ők ilyenek, te meg nem. Lehetne dolgozni a félelmeden, de ahhoz heti 2-3 edzésre lenne szükség. Sajnálom, de így nagyon kevés esélyed van megbátorodni. Ha így nem élvezed, ne csináld! Járj ki a barátaiddal lovat simogatni, nem kell rájuk felülni, hogy szeresd őket.

2017. márc. 5. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Rosszul állsz hozzá, meg az oktatód is. Az egy dolog, hogy 7 éve kezdtél el lovagolni... na de mennyi időt töltöttél te ebből lovon? Ha összességébe nem lovagoltál 20x akkor kezdő lovasnak számítasz, nagy kihagyások miatt nem vagy hozzáerősödve, hozzászokva a terheléshez. Mint mondod bizonytalannak érzed magad. Ezt tessék elmondani az oktatónak is, hogy 4 havonta 2x ülsz lóra és hiányosságaid vannak (másrészt ha szeme lenne hozzá, akkor látná is), és akkor olyan feladatot adna, amit meg is tudsz oldani.

Szerintem kezdj el spórolni, ha tényleg lovagolni szeretnél. Nem tudom mennyi egy óra, ha olyan 3000 ezer körül van, akkor heti egy alkalommal számolva 12-16 ezer egy hónapban. Viszont van benne rendszeresség és azzal lehet fejlődni. Ha elmész lovagolni, ellötyögsz egy-két alkalmat, aztán 3 hónap múlva megint, azzal nem lehet fejlődni és persze, hogy kudarcnak tartod, meg tele a gatyád, mert nem vagy hozzá elég erős. Viszont ezt az oktatóddal is meg kell osztanod. Nem szégyen, ha megragadsz egy szinten, de bárhová is mész ne úgy menj oda, hogy X éve lovagolok, hanem, hogy ilyen és ilyen feladatokat csináltam már, de sokszor bizonytalan az ülésem. Az oktatónak segítenie kell a félelmeid legyőzésében, nem pedig táplálnia azokat és nem a naptári éveket, hanem a lovon eltöltött időt kell figyelembe venni. Az hogy mi milyen szintre jut adott időegység alatt az ember, azt a ráfordított idő (és sajna pénz),az oktatás minősége és az egyéni képességek határozzák meg.

2017. márc. 6. 08:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Biztosan folytatni szeretnéd ezt a sportot?arra a részre hogy félsz hogy baleseted lesz,nekem állandóan ez volt.nemrég úgy küzdöttem le(persze mentálisan)hogy elkezdtem erre a "hitre"áttérni hogy:nem érdekel ha leesek.ha leesnék is,mi van akkor?!felállok és visszaülök!mióta "ebben hiszek"azóta sokkal jobban lovaglok!a szorongásom miatt nem tudtam olyan jól lovagolni és sztem neked is pont ugyanez a problémád.tudon ez nehéz lesz.elég sok elhatározás kell hozzá.és az hogy szeresd ezt a sportot.kezdj el közeledni a lovakhoz.hogy újra megszerethesd a lovakat és után a lovaglás is jobban fog menni.és erre a baráti lovazásra meg csak annyit hogy mond le.hogy valahova máshova kell menned.tanulás,nyaralás..stb

Hát remélem tudtam valamit segíteni,de mondom legyél magabiztos!!!

2017. máj. 1. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!