Mi a helyes magatartás az oktató részéről, ha a lovas ideges lesz?
Ha a lovas új jármódot tanul, nincs a kezében szár, ergo nem tépheti a szárat, és nem ő indítja el a lovat, ergo az oldalát se bikázhatja. Ha mégis, akkor rászólok, hogy ezt most fejezze be. Ha ezt nem sikerül megértenie, akkor keressen olyan lovardát, ahol így működnek a dolgok.
Egyébként meg annyi a dolga, hogy próbál lazán és nyugodtan ülni, az, hogy vmin ideges lesz, az igazából benne van a pakliban, és mindig a szituációnak és a tanítvány mentalitásának megfelelően kell kezelni, szóban épp úgy, mint a kiadot feladatokban.
Nagyon hasznos válasz, köszönöm!
Igazából barátnőmről volt szó, vele beszélgettünk arról, aki egyébként nagyon szereti a lovakat és utólag bánta már, mert kicsit olyan volt, mintha a lovon töltötte volna ki a mérgét. Előtte sosem fordult ilyen elő vele, szerintem rossz napja volt csak. Mondjuk véleményem szerint az oktató is hibázott, mert annyit mondott neki, hogy ne legyen ideges...Hát ezt mondd egy ideges embernek. Érdekes, hogy ő rendesen szárat fogott és oktató mondta neki, hogyan indítsa el, sztem ez is gáz, hogy először is neki kellett volna szóra indítani a lovat, akkor nem lett volna ez. Még szerencse, hogy az óra vége felé voltak már, mert mondta akkor különben valószínűleg önként leszállt volna a lóról, miután már úgy felhúzta magát, hogy jól berúgta vágtába, de olyan frankón, hogy jól meg is ugrott alatta a ló. A végén még mondta neki az oktató, hogy megmutatja neki úgy, hogy ő ült fel, de a csaj már oda se figyelt. Vele az a baj, hogy elég lobbanékony, ha felhúzzák beszélhetsz neki, akkor sem fog figyelni amíg le nem higgad.
Még egy kérdés: "mindig a szituációnak és a tanítvány mentalitásának megfelelően kell kezelni". Ezt kifejtenéd? Köszönöm!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!