Első lónak egy dílylovagló versenyló?
Ugye ismered azt a mondást, hogy közös lónak túros a háta?
Feles tartásba nem mennék bele, kivéve, ha baráti szitnen ismerjük egymást a másik tulajjal és a használat valamint az egyéb, időközben felmerülő költségek, valamint a használat is előre meghatározottan kerülnek megosztásra.
Könnyen járhatsz úgy, hogy mivel ő jár a lóval versenyezni (gondolom legalábbis a leírás alapján), neked csak akkor lesz lehetőséged a lovon lovagolni, ha éppen nem készül versenyre, nem fáradt egy verseny után és nem kell pihentetni a következő verseny előtt.
Simán kiadnak versenytapasztalattal rendelkező lovakat is, ha a tulajdonosuk valami miatt nem tudja őket lovagolni/versenyeztetni, mert nem ér rá/nem érdekli/babát vár, nevel/stb. Az, hogy egy ló valaha versenyzett, lehet hogy épp csak E osztályban, csak annyit jelent, hogy képzettebb egy átlag hobbilónál, nem feltétlenül azt, hogy 50 milliós értékű csodaló.
Egy tapasztalt ló mindig jó választás, sokat lehet tőlük tanulni. A legfontosabb, hogy még ha ismeritek is egymást, kössetek szerződést és fogalmazzátok bele, hogy miért vállalsz anyagi felelősséget. Pl sérülés esetén ki fizet? Ebből szokott baj lenni, de ha le van írva, hogy nem vállalsz/50%-ban vállalsz akkor tiszta sor és nincs vita. Persze ha fizetni kell, akkor fizetni kell, legyetek azzal tisztában, hogy ha ilyet vállaltok, akkor az pénztárcábanyúlós.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!