Nem ugrik a lovam, mit tegyek?
A lényeg,hogy árok egy helyre lovagolni(nem lovarda,hanem egy ismerősömhoz)és ott van egy póni akit imádok,és rajta lovagolok a legtöbnbet.Kb 2 éve lovagolom azt a pónit és elhatároztam hogy elkezdek vele ugratni(persze engedéllyel)ugratásban nem vagyok profi,de már ugrattam ezelőtt is pár alkalommal(akkor még lovas edzővel)
a lényeg,hogy elindultam vágtában,rávezettem az akadályra és csak megállt előtte,ügetésből sem ugorta át ezért elkezdtem vezetgetni rá én is átugrottam stb..de csak lépésből"átlépi" akármit csinálok.
Mit lehet vele csinálni?
Az akadály kb 30 cm-es volt,de ha csak a rudat tettem a földre azt úgy lépte át h szó szerint belerúgott.
a póni elég idős kb 15-16 éves és keverék
A lovat is tanítani kell ugrani, nem elsőre vágtában rámenni egy akadályra.
Ha feltétlen ragaszkodsz ahhoz, hogy magad csináld, akkor először cavalettin kezdj el vele dolgozni, lépésben, ügetésben, majd később vágtában, illetve szabadon ugrathatod már most is. Ezt követően jöhet csak az, hogy ügetésből megugratsz önálló rudat, a megszokott magasságban.
Némileg több tapasztalat azért nem ártana hozzá, pl hogy be tudd állítani a megfelelő távolságot, illetve megfelelően tudj rálovagolni, mert így, hogy mindketten kezdők vagytok, nehezebben fognak menni a dolgok, mint hozzáértő külső kontrollal.
Mondjuk én azon is elgondolkodnék, hogy lehet, hogy olyan fájdalmas lenne neki az ugrás, hogy inkább megoldja máshogy... Esetleg, ha eddig nem ugrott, nincs rá felkészülve sem fizikailag, sem agyilag... Vagy csak szimplán nem hülye, csak póni, és esze ágában sincs még ugrani is veled.. Lehet, hogy talajmunkában még el tud hordani a hátán, de az ugrás nem megy neki a súlyoddal, ha nem segítesz neki helyesen.
Ha mindenáron vele akarsz ugrani, keress egy edzőt, hogy vele tanítson.
Keress edzőt! Ez most olyan kérdés, mint ha azt mondnám, hogy gimiben jó voltam az atomfizika alapjaiból fizikaórán, most itt vagyok egy atomreaktorban az irányítóteremben egyedül, mi legyen?
Az ugrás kicsit többet jelent, mint hogy ráküldöm, imádkozok, aztán lesz valami. Nem mindegy a sebesség, a helyes távolság, a lendület, a ló egyenessége, és elengedettsége, az ugrómunkában való jártassága, az ugrás magassága, a célirányos bemelegítés megléte...
Azt vedd bele, hogy nem minden ló szeret ugrani. Ha például még soha nem ugrott, és most hirtelen, plusz súllyal együtt ugrásra kényszeríted, egy éeltre megutálhatja a dolgot. Ennek alapja az, hogy a ló egyensúlya elég kényes, a hátsó lábak messze erőteljesebbek, mint az elülsők, ezáltal alkalmasabbak a súly hordására. A lovassal terhelt ló azonban minden esetben az elejére "esik", és a súly jelentős részét az elülső lábak viselik (ebből a helyzetből kéne elemelnie magát!), ezáltal a hátulsó lábak lehet, hogy nincsenek is felkészülve rá, hogy a ló+lovas páros súlyát annyival elrúgja a talajtól, hogy egy ugráson átkeveredjenek.
A lovas feladata, hogy a lova súlypontját a lovaglás során (sokszor hónapok, évek alatt) egyre hátrébb hozza, ezzel megnövelve a ló használati értékét, és az aktív munkában eltöltött évek hátralévő számát. Az így képzett ló hátulsó lábai erőteljesebbek, ezáltal könnyebbe dolgozik ugrómunkában is.
Továbbá mivel tudja kezelni a ló és lovas együttes súlypontját, a leérkezéskor sem fenyegeti, hogy akármikor csak úgy orra bukjon...
Köszi a válaszokat!
Szombaton voltam megint,és most valahogyan sikerült ugrani,de csak ügetésből ugrik
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!