11 éves lovat érdemes megvenni? Mennyire számít idősnek?
Abban még gond nélkül elmegy éveket is, és ha első ló lenne, jobba is jársz vele, mint egy fiatalabb társával, hiszen neki már rengeteg tudása és tapasztalata van, így képes tanítani téged, és nem neked kéne őt.
Arra azért figyelj, hogy olyan lovat válassz ugrósportra, ami ebben már kipróbált, és stabilan közlekedik az ugrások között/felett. Egy megállós, kdály kerülős, szemes lóval nagyon sok a szenvedés, és inkább tapasztalt lovast igényel.
Ez elég sok dologtó függ.
Ha gondosan, jól tartott, ápolt és tapasztalat, minden szempontból jó egészségnek örvendő ló, akkor 5-8 szép éve még lehet, ebből 3-4 akár versenyen is. Ezután már elég jelentős költséget jelent egészségesen tartani és nem igazán terhelhető már.
Ha azonban elhanyagolt körülmények között volt, akkor lehet, hogy már csak 3-4 éve van úgy általában, ekkor tanítani már biztosan nem érdemes.
A fogazatáról sokat meg lehet állapítani, nem véletlen a régi mondás. Mindenképpen nézze meg egy hozzáértő ember, az egészségi állapota is fontos és a szocializáltsága is. Egy barátságos, nyugodt állat remek partner, egy ideges, félénk, rossz szokásokkal berögzült ugyanúgy lehet kitűnő barát, de edzésre egyáltalán nem alkalmas.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!