Mit tudnék tenni ellene?
heti kétszer lovagolok, és a ló, akit mostanában alám adna, elég rendesen rángatja a szárat. Konkrétan előre kihúzza a kezemből, ha meg nem tudja, a nyakára ránt.
Többször lekötötték már a fejét, csak rosszabb volt.(ha teljesen laza a szár, akkor is csinálja, tehát nem az a gond)
Lehetetlen vele dolgozni, ráadásul a végére a kezemet is véresre dörzsöli általában.
A kérdésem az lenne, hogy tudok e valamit tenni abban az egy órában, hogy ne rángassa, vagy csak kevesebbet a fejét? mert így képtelenség normálisan végrehajtani a feladatokat, nem vagyok még azon a szinten, hogy képes legyek rá, ráadásul vele "tanulok" vágtázni, de ügetni is képtelenség vele, mikor hisztizik...
eddig 3 kesztyűt tépett szét a Drága :) alapvetően nem rossz ló, azóta csinálja ezt, mióta több mint egy évig nem ment lovas alatt, mert volt egy lábsérülése.
azóta is csak heti 3x használják körülbelül, tehát az sem gyakori
Az edzőnek vagy oktatónak kéne foglalkozni vele, mert egyrészt te így nem tanulsz, másrészt a lóval sem tudsz még úgy bánni, jókor jól reagálni, ahogy kéne, így akaratodon kívül is "kárt" teszel benne. Ami egyébként teljes mértékben az oktató hibája.
A fej lekötés akkor szokott előjönni, ha nem tudja a tulaj, hogy mit is kellene kezdenie a lóval. Ez csak látszat megoldás, annak is pocsék.
Tehát vagy ülj másik lóra, amíg őt nem rakják rendbe vagy keress másik oktatót/lovardát. Ez így értelmetlen.
Aztán most ne gyertek azzal, hogy így fog megtanulni lovagolni, hogy problémás egyed van alatta...
Azt gondolom, az oktatódnak nem volna szabad ezzel a lóval tanítania, amíg meg nem oldja vele a problémákat. Egyetértek az előttem szólóval, a kikötő látszatmegoldás és abszolút annak a jele, hogy gőzük sincs, mit csináljanak a lóval.
Felmerült bennem, hogy ha egy éve nem volt lovagolva a ló, lehetséges, hogy fájnak a hátizmai. Te magad túl sokat nem tehetsz. Ha rossz szokás, a leszoktatáshoz hozzáértő lovas kell, ha fájdalom, akkor meg másképpen kellene felépíteni vele a munkát, ami megint csak az oktató feladata lenne.
A nyereg jó rá? Mert az is okozhat fájdalmat neki!
Amit megpróbálhatsz (ha engedik). Még felülés előtt a földön állva lassan, fokozatosan hajlítsd el a ló fejét teljesen az egyik irányba (másik szárat add oda neki, a száját nem szabad húzni), majd ugyanez a másikba. Ezzel finoman, de határozottan megnyújtod a nyakizmait, picit a hátizmait is, olyan neki ez, mint egy masszázs neked. Ha a téma bővebben érdekel, olvass utána Göblyös Istvánnál a zablaeskengyelblog-ban. Segíthet a pacinak, ezáltal neked is.
mondd meg a tulajdonosnak, hogy szerezzen be egy GÖRGŐS ZABLÁT. ha a ló húzza magát, akkor elkezd hátrafelé gurulni a szájában a zabla, húzza a száját, és szerintem így hamarabb leszokik.
vagy megpróbálhatod a "fűrészelést". ha húzgálja magát, akkor elkezded húzni a szárat, jobb-bal-jobb-bal-jobb-bal és így tovább, tehát mint a fűrész.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!