A testvérem minden vágya, hogy egyszer együtt lovagolhasson velem terepen. Lovagolni nem sokat tud, de lépésben tudja irányítani a lovat. Kimennék vele terepre, de ő csak az én lovamra ülhetne fel (a többihez túl nehéz), az én lovam viszont elég ideges terepen. Még csak tapasztalt lovassal volt terepen, sose volt semmi baj, csak fülelt, meg nézelődött, maximum egy picit ugrott oldalra. Szerintetek olyan úton, amit ismer a lovam, egy rövid sétaterep veszélyes lenne?
2014. aug. 8. 18:03
1/9 A kérdező kommentje:
Arra is gondoltam, hogy vezetőszáron vezetem magam mellett lóháton, régen lovagoltam így ki két lóval, csak szűk erdei utakon nem férnének el egymás mellett.
2014. aug. 8. 18:04
2/9 anonim válasza:
Szerintem veszélyes (főleg mert a lovad nem egy nyugodt típus megérzi, hogy kezdő van rajta és lehet, hogy próbálkozni fog).
Max. úgy lehetne, hogy földről vezeted és nem nyeregből bár akkor nem együtt lovagoltok.
Én mindig úgy gondoltam, hogy kezdőt terepre vinni hülyeség bármi történhet (még egy 20 éves szuper nyugodt tapasztalt ló is megijedhet és akkor nem tudja kiülni és megállítanni.
Az nem lenne jó ha karámba (nem fedett) felülnétek és úgy sétálgatnátok? Akkor együtt lennétek szabad ég alatt (kivinni ha nagyon szeretnéd is csak vezetve vidd lehetőleg földről ha lóról viszed megpróbálhatod lehet, hogy semmi nem lesz de nem szeretnék rossz tanácsot adni olvasd a többiek tanácsát is).
Remélem tudtam segíteni.
2014. aug. 8. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
3/9 anonim válasza:
Szerintem rossz ötlet. Egy olyan kisebb megugrásban, ha elveszti az egyensúlyát és leesik, lehet komoly baja is. :/
2014. aug. 8. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
4/9 anonim válasza:
sétálni a lóval nem nagy cucc, bárki megteszi. de gondolj bele, megijed, elkezd vágtázni, akkor hogy marad fent a testvéred? ha ezt akarja, előbb tanuljon meg lovagolni. a lovak nem gépek, hogy erre fordítom a kormányt erre megy.. még egy nyugodt lovon se vinnék ki senkit terepre addig, amíg magabiztosan nem ül mind a 3 jármódban a lovon, és nem tudja irányítani. ez életveszélyes lenne.
2014. aug. 8. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
5/9 anonim válasza:
Ha minden vágya az, akkor menjen el és tanuljon meg lovagolni. ennek ez az előfeltétele, mert azon túl, hogy tudás nélkül felelőtlenség kiengedni valakit, még életveszélyes is.
2014. aug. 8. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
6/9 anonim válasza:
Nem jó ötlet, a testvérem épségét pedig biztosan nem kockáztatnám. Te fel tudod mérni a veszélyeket, de ő még nem. Tanuljon meg legalább olyan szinten lovagolni, hogy ne legyen kifejezett veszéllyel se magára, se a lóra, se másokara és akkor majd teljesül az álma. Meg kell dolgozni érte.
Esetleg kézen kivezetném, de másik lóról biztosan nem.
2014. aug. 9. 07:22
Hasznos számodra ez a válasz?
7/9 anonim válasza:
ne!
2014. aug. 9. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
8/9 anonim válasza:
Földről kézen vezetve, bombabiztos lovakkal én sok gyereket vittem már ki egy kisebb erdei körre. Soha nem volt semmi gond. De a szár az én kezemben volt, nem a lovaséban.
2014. aug. 9. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
9/9 anonim válasza:
te sétálsz a ló mellett a testvéred meg ül rajta, max így elviheted, közben a lovadat nyugtatod, és te vezeted
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!