Délután négyig kötelező lesz iskolában maradni! Ti hogyan fogjátok megoldani azt hogy ennek ellenére lovatokkal lehessetek, lovagolhassatok?
Íratsz a szülővel egy kikérőt, hogy téged pedig eresszenek el minden nap kettőkor edzésre, az igazgató bácsi ráüti a pecsétet, és jézus.
A változás csak annyi, hogy eddig beiratkozni kellett a napejbe, most meg kiiratkozni kell belőle.
Köszi a válaszokat!
Remélem tényleg ki lehet iratkozni... mert a szüleim azt mondták ha nem lesz időm felestartásban lesz, azt meg legkevésbé sem szeretném..
Szerintem egyáltalán nem olyan gáz, én Magyarország legjobb 30 gimnáziumának egyikébe járok, szóval kell ám tanulni, tavaly több napon is volt 8 óránk (köszi mindennapos testnevelés - ami alól nem lehet kikérni magad, ha nem vagy leigazolt versenyző... Legalábbis nálunk nem lehetett.), azaz 4-kor lett vége, kicsit több, mint 1 órára laktam a sulimtól, és mégis simán ki tudtam járni a lovamhoz (mindenféle kapkodás nélkül), zenélni is jártam, egy gyermekotthonban is segítettem, és év végén 2 db 4-essel zártam az évet, ha jobban igyekszem, azokból is tudtam volna ötös lenni, csak szimplán úgy utálom azt a két tantárgyat, hogy nem igazán érdekelt.
Fél ötkor sötét van, és? :) Terepre nyilván nem ilyenkor kell menni, de a ló lát a sötétben is, simán lehet lovagolni akkor is a pályán. Jó, ha nem kellemes a lovarda környéke, azt még mondjuk meg tudom érteni.
Ráadásul te még csak általánosba jársz. Sokkal kevesebbet kell tanulnod, simán meg lehet oldani. De persze ha olyan az igazgatótok, hogy elenged lovazni, akkor igen, lehet kikérőt is íratni.
Köszi!
Csak éppen ez a baj.. az igazgató.. ki nem állhattuk soha egymást, ráadásul pont akkor hallott meg engem mikor lemarháztam :D
Hát az igazgatóval rosszban lenni nem valami jó ómen. Persze, ha netán elutasítja a kikérőt, akkor még mindig bemehet apud asztalt borogatni.
Amúgy sok igazgató máris nyilvánosan kijelentette, hogy válogatás nélkül mindenkit el fog engedni, aki csak elkéredzkedik, szóval szerintem nem kell erre ráparázni.
Amúgy érdekes, hogy két éve pofáznak az iskolai lovaglásról, de egy lótulajdonost sem engednek el a kiábrándító svédszekrényes, medicinlabdás iskolai tornaórákról a saját lován lovagolni.
Bár persze Mo-n nincs lehetetlen, biztosan akadna olyan sportkör is, amelyik jófejségből vagy kenőpénzért leigazolna, mint versenyzőt, csak utána kell járni. Ad abszurdom hamisíthatsz is ilyen igazolást... csináltatsz egy bélyegzőt egy fiktív szervezetre, gépelsz egy papírt, pecsét, ákombákom aláírás, és beadod. Mi anno dacumál a sötét kilencvenes években Molnár Ferenc Ifjúsági Színkör bélyegzővel írogattuk az igazolásokat egymásnak, simán benyalta minden ofő, mondták, hogy majd hívjuk meg őket a premierre. :)
A fölnőttek autóval járnak, a gyerekek busszal vagy biciklivel. Utóbbi közlekedési eszközökkel kivergődni egy lovardába kb. kétszer addig tart.
Megjegyzem a fölnőttek közül is igen kevesen engedhetik meg maguknak, hogy munka után lovagoljanak. Talán aki két műszakban dolgozik, az... de aki 9-től 17-ig rabszolgál a multinál, az csak hétvégi lovas.
Amúgy meg: miért kellene ellopni bárkinek is a gyerekkorát? Ha ő suli után lovagolni akar, és majd este, sötétedés után tanulja a leckét, ahhoz kinek mi köze? Miért kellene őt kötelezni arra, hogy másképpen csinálja? Éppen elég baj, hogy a fölnőtteket így túlterhelik... oszt annak is mi értelme van? A fél ország munkanélküli. Miért nem lehet egyenlően elosztani a munkát, és akkor mindenkinek lenne pénze is, szabadideje is... miért kell az egyiknek a strokes-ig hajszolnia magát, miközben a másik üres zsebbel otthon döglik? Szar ez a rendszer nagyon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!