Mit kéne csinálnom, ha a ló állandóan robog?
Szia!
Nálam (13) ez úgy nézett ki, hogy én tanügettem irtó sokat az ügetőn, nem más, abból ugyan, ki tanul? :D A lényeg nálunk úgy nézett ki, mint tanulási folyamat, hogy ülj le 3 ütem tanügetésre. Aztán 5. 7. Megint 5, 7, 3, stb, így váltakoztatva, nagykörön. Mikor már jobban ment, akkor jöhetett olyan, hogy C-nél beugratni, negyed kör tanügetés, könnyűügetés, tan, majd lépés, utána ugyanez elölről. Aztán jöhetett olyan, hogy fél kör tanügetés, majd könnyű. Aztán kiskör tanügetésben, utána átváltás tanügetésben. Utána nagykör tanügetésben. Hosszúfal tanügetésben. Aztán megint nagykör, negyed tan, majd lép, tan, lép. Ez nem egy-két hét volt, de szerintem megérte, illetve közben viszonylag sokat terepeztünk, az is sokat segített. Ráadásul ez hozzájön később a vágtához is, mint hatalmas segítség, mert ha nem pattog az ember a hátán, akkor a lónak sincs kedve kimenekülni alóla (hisz a sebesség lehet a feladat alól való kitérés is, ráadásul ha az ember igencsak pattog, az biza fájhat a pacinak).
13)
Jajj tényleg, kérdező, akartam tőled kérdezni, de valahogy mindig elsikkadtam e felett. Ez szól az ügetősöknek is, tehát ilyen össznépi kérdés a "robogósoknak". :) Mikor siet, mit csinálsz? Szárat fogsz?
Ha például ilyenkor engedsz a száron kicsit, és könnyebb kézzel lovagolsz, mi történik? Ha tényleg jól be van lovagolva, és különben ügyes, támaszkodik, laza, stb, akkor elvileg lassulnia kell, mert keresi a támaszkodást, és hozzá kell hajtani, hogy ne álljon meg! Tehát ha ügetésnél nehézkesebben ülsz le, vágtánál jobban beleülsz a hátába, hátrahúzod a vállad, kicsit megfeszíted a derekad, és még mindig rohan... Akkor kicsit könnyebb kézzel, esetleg még szárat is adva neki, mit csinál? Nyilván, ha vannak még belovaglási hiányosságok, rohan, de... Na. :) Az enyém például lassul, és dugja előre az orrát,keresve a támaszkodást, nehogy "magára hagyjam." :)
13)
Kérdező: Akkor idomítás, idomítás, idomítás :) Amíg azt nem látod, hogy ha megszűnik a szártartás, a ló keresi a támaszkodást.
A kimegyünk terepre és jól meghajtjuk, vagy bárhol máshol módszert én nem javaslom, én azt alkalmaztam az ügetőmnél, hogy szép lassan kivettem belőle a nagy sebességeket (bár mai napig nem kell neki kétszer mondani, hogy fokozás, sőt, nagyon oda kell figyelni, meddig engedem fokozni, különben elkapja a harci láz, és két napig csitítgatom...), míg meg nem szokja, mi a munkatempó, mivel kell közlekedni.
Ügetős téma. A ló ne lógathatja a fejét, kinyújtott nyakkal, mert akkor nincs támaszkodás, nincs lovaskontroll. Fogj egy megfelelő szármértéket, húzd ki magad, és emeld a "lovat" magad elé, közben hajts hozzá, hogy a hátulja azért dolgozzon, a ló haladjon. A szárat nem kell húzni, de a könyököd maradjon hajlítva, puhán, lazán. Akkor jó, ha egy idő után a ló elkezd támaszkodni, és érzed, hogy valamennyivel fogja a kezed (ez pár grammtól egy-két kilónyi súlyig elmegy). Az ideális az lesz, amikor már úgy kezdi a munkát, hogy támaszkodik, hajlik, könnyen ellazítható. Ekkor a nyaka szépen ívelt. Nem kell túlhajlítani, tehát ne nyalja meg a szügyét... :)
A külső kezed szorítsd le, tartsd meg, a belsővel gyakran játssz kicsit, íven (rövidfal pl), mindig legyen minimum a kör ívére állítva. Ezt egy hosszúszáron, kinyújtott nyakkal vonuló ló nem fogja neked megcsinálni. Ha ez már profin megy, próbálkozz néha külső állítással is (mi már tudunk átváltást csinálni külső állítással, kiskört, stb). Az óra végefele játszhatsz vele olyat, hogy engedsz a száron, majd egy-két mozdulttal összeszeded (erre terepen is szükséged lehet, hogy amint újra szárat fogsz, ő munka-készen álljon szolgálatodra). Az óra végén adj neki szárat (engedd, hogy kihúzza a kezedből), a leléptető munka már ilyen hosszú száron mehet, időnként kézváltással. Ezzel egyrészt hagysz neki időt, hogy normalizálódjon a légzése, ha leizzadt, kicsit száradjon (mivel nem lófárasztás a cél, ezért jó, ha nem kompletten az egész ló fürdik az izzadtságban mondjuk), illetve a munka után kinyújthatja a nyakát. Természetesen ilyenkor is csípővel előre hajtasz, nem kolbászolhat el arra, amerre épp lát, ha olyan a lovad, érdemes figyelni rá azért, mert meglepetések érhetnek (láttam én már kezdő lovassal hazavágtatni lovat a bokszához, a lovat mondjuk a sövény átugrásánál elhagyta... - igaz, aki ilyen lóra ültet kezdőt, az...).
Szerintem a vágtája egész kényelmes, főleg a tanügetés után :D Bár az is tény, hogy azt idő megtanulni lekövetni, kiülni, sok gyakorlást kíván a dolog, ami nagyon jó hatást fejt ki a vágtánál. Szerintem amíg nem tudsz magabiztosan 1-2 környit legalább tanügetni vele, könnyen és lazán, felejtsd el a vágtát, mert lehet, hogy pont a te pattogásod, ennek következtében helytelen tartásod az, amitől olyan, amilyen. Illetve a ló mindig legyen laza, elengedett, amikor vágtabeugratásra kerül a sor, ez az ügetőnél nagyon fontos szempont. Egy hideg, feszes ló is beugrik neked, főleg, ha ehhez van szokva, de akkor megy, mint a golyó, egy idő után már szinte gurul.
Illetve a másik, hogy ez a hibás vágta lehet tanult, vagy öröklött dolog is, nyilván az öröklött gonddal nem nagyon lehet mit kezdeni, vagy csak nagyon nehezen (sokszor az is javítható, ha nem is teljes egészében), de ez a ritkábbik eset, ha furán lép az egyik lábával, az minden jármódban látszódik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!