Amikor 6os fogatban húzzák a hintót a lovak tehát két darab hármas oszlop akkor tulajdonképpen csak az utolsó két ló húzza a hintót a másik négy pedig csak előttük sétál? Nem lenne célszerűbb időnként helyet cserélnie a lovaknak hogy mind fáradjak?
Ne haragudj, ha nem húzná mindegyik, akkor miért lenne bármikor két lónál több? Hogy ne legyenek annyira magányosak? :D
Természetesen mindegyik ló rögzítve van a kocsihoz is, meg soronként egymáshoz is, illetve nem hülye állatok a lovak, általában szinkronizálják magukat egymáshoz, ha esetleg 1-1 nem bírja tartani a tempót, azt a többi is érzi, meg a kocsisnak is látnia kell. Az, tény, hogy (persze technológiától is függ) a kocsishoz legközelebbi 1-2 ló jobban felel az irányításért, megállásért stb. ott más is a rögzítés. De hat ló meg négy ló között annyi a különbség, hogy a hat ló nagyobb tömeget bír mozgatni (ugye több a lóerő, nagyobb az összteljesítmény), a legelső két ló pont úgy van a középső kettőhöz rögzítve, mint a középső a leghátsókhoz. Rúdhosszabbítás, keresztbe a járom, az a hevederekre kötve, meg laza szíjjal a mögöttük levő lóhoz is rögzítve vannak.
Igen, a 6-os fogatnál a két hátsó ló végzi el a tényleges húzó munkát, míg az előtte lévő négy ló inkább segít a kocsi irányításában és stabilizálásában. A gyakorlatban a hátsó lovaknak van a legnagyobb terhelésük, míg az elöl lévők inkább vezetnek és irányítanak.
A helycserélés valóban célszerű lehet a lovak fáradtságának csökkentésére és a munka egyenletesebb elosztására. Azonban a helycsere nem mindig egyszerű, mert a lovak közötti dinamikát és a kocsi súlypontját is figyelembe kell venni. Emellett a lovak képzése és a kocsi irányítása is befolyásolja, mennyire könnyen tudják kezelni a helycserét. Az optimális eredmény érdekében a lovak cserélését alaposan meg kell tervezni.
Szegény ChatGPT...
Nem tudja, mi a gyeplős, nyerges, rudas, ostorhegyes...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!