Szerintetek hiba lenne úgy lovat venni, hogy még nem lovagolok minden jármódban stabilan?
33 éves vagyok és gyerekkorom óta szeretnék saját lovat. Eddig az anyagi feltételek ehhez nem voltak meg, de kb. 2-3 éve már úgy érzem, hogy pénzügyileg beleférne a saját ló tartása. Akkor meg is néztem pár eladó lovat, de mivel munka mellett egyetemre is jártam levelezőn, féltem, hogy nem lenne rá elég időm. Azóta viszont lediplomáztam és sem a pénz, sem az idő nem lenne többé akadály. Gyerekkoromban lovagoltam lovasiskolában, illetve most tavasszal újra elkezdtem órákat venni, de nyilván még hosszú út áll előttem. Budapesten viszont annyira drága az oktatás (15 és 17 ezer Ft között fizetek 1 alkalomért), hogy ha heti kétszer lovagolok, abból már egy bértartás is kijönne. A problémám főleg az, hogy a heti kettőnél én többször szeretnék járni, illetve a lovagláson kívül is szeretnék időt tölteni a lóval (futószárazni, egyéb földi gyakorlatokat csinálni, megtanítani erre arra). Sajnos a lovardában korlátozott az idő, amit rám tudnak szánni, felügyelet nélkül meg még az istállóból sem lehet kihozni a lovakat. Gyakran megesik, hogy nem ér rá az edző, és akkor akár több hét is kimarad, ami nekem nagy kiesés.
A családomban van állatorvos, illetve vidéken a rokonaim tartanak nagy állatot, tehenet, lovat, így tisztában vagyok a felelősséggel. A szüleim, barátaim mindig lebeszélnek, ha elkezdek saját lóban gondolkodni. Mindenki azt mondja, hogy utána nem tudok majd soha nyaralni menni, meg veszélyes, drága és egyéb ellenérvek. Ugyanakkor láttam pár példát, ahol viszonylag kezdő lovasok megbirkóztak a feladattal (pl. unokatesóm 8 évesen kapott egy fiatal és képzetlen lovat, amivel csak ő foglalkozott és nem lett semmi baj, már az egyetemet is befejezte és a lóval együtt él és virul).
Nyilván bértartásba vinném és kezdetben edzővel lovagolnám. Annyira jó lenne, ha 50 perc után nem azt kellene hallgatni, hogy sajnos lejárt az idő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!