Hogyan szoktatok felszállni a lóra?
Valaki feldob titeket, vagy sámliról, vagy úgy hogy valaki ellentart nektek, vagy csak úgy simán minden nélkül? És pl egy nagyobb ló esetében?
Csak kiváncsiságból kérdezem, érdekel a véleményetek :)
A feldobást utálom, mindig hülyén érkezek a nyeregbe, vagy majdnem átesek a másik oldalt.
Sámliról nem mindig tudok felszállni, mert valamelyik ló nem áll meg mellette.
Ha van ott valaki mellettem akkor többnyire megkérem, hogy tartson ellen, de többnyire ellentartás nélkül gyorsan felpattanok.
Ha magas a ló akkor jobban leengedem a kengyelt és úgy szállok fel.
Illetve nyereg nélküli felszállásnak is megvan a technikája.
Szimplán földről nem szállok fel soha, mert össze-vissza csúszik a nyereg és a ló hátának sem tesz jót.
Ellentartással egy fokkal jobb, de ha már van ott valaki akkor dobjon fel (az a legkönnyebb a lónak és nekem is). Bár azért, aki nem közeli barát vagy nem lovasember inkább nem piszkálom ezzel, náluk az ellentartás jobb megoldás, de csak ha muszáj, mert nagyon magas a ló.
Alapjáraton a fellépőről való felszállást preferálom. Ha annyira szófogadatlan a ló, hogy nem képes megállni mellett az már régen rossz. Ha meg fél tőle akkor fél órát rászánsz és megtanulja, hogy nem eszi meg a fellépő.
Ha terepen nincs fellépő, akkor meg keresek valami rönköt vagy követ, csak ha nagyon muszáj akkor szállok vissza kengyelből.
(Szőrén is általában fellépővel szállok fel.)
Simán kengyelből, mert általában egyedül lovagolok, szóval nincs udvartartás aki feldobjon vagy ellentartson. Magas lónál pár lyukkal lejjebb engedem a kengyelt, utána igazítok.
A hevedert mindig alaposan meghúzod, hogy minimálisat mozduljon a nyereg. A kengyelszíjaknál meg cserélgetem a 2 oldalt, hogy egyformán nyúljon.
#3 lovardai lovaknál gyakori a félünk a fellépőtől szitu, ott meg nincs 30 perced hogy baszakodj a lóval míg a többiek már rég lovagolnak. Én meg ugye az edzésért fizetek nem azért hogy én tanítsam a lovardának a lovát.
Egyébként akinek felszállásnál nagyon elmozdul a nyereg az nézesse meg, mert egy jól illeszkedő nyereg lazább hevederrep se fordulhatna el.
Lófüggő.
Egy alacsonyabb lónál megkérek valakit, hogy tartson ellen, egy közepes vagy nagy méretű lónál sámli/szék vagy valakit megkérek, hogy dobjon fel.
#5
"lovardai lovaknál gyakori a félünk a fellépőtől szitu, ott meg nincs 30 perced hogy baszakodj a lóval míg a többiek már rég lovagolnak." Kimész 5 perccel hamarabb, mert sétálni úgy is kell előtte a lóval. Szépen megtanítod fellépő mellé állni, mert ez a hátának nagy gondokat okozhat, ha tartósan földről, kengyelből szállunk fel rá (persze 1-2 alkalom nem okoz problémát). Tipikus az a lovas, aki csak lovagolni jár, és nem lovakkal foglalkozni, neki az hogy lovas, azt jelenti, hogy behozza a lovat, ráül, és kidobja a karámba. Akinek nem inge ne vegye magára. 6 évig hobbilovagoltam iskolalovakon, és igen, én rászántam az időmet, ha valamelyik ló nem akart megállni a fellépő mellett, vagy más magatartási gondja volt (pl. menekült a legelőn) . Így 1-2 hónap elteltével a ló felismert a többi lovas közül, és nálam ezek a probémák nem fordultak elő a mindennapokban, habár néha kicsit ismételni kell. Sok helyen nem foglalkoznak ilyenekkel, de ez nem azt jelenti, hogy te nem tehetsz azért, hogy hosszútávon jobb legyen a lónak. Én nem azért lovagolok, mert szeretek lovagolni, hanem azért, mert leginkább a lovakat, s azután a lovaglást is szeretem. Ha nincs időd ilyenekre, akkor szánj rá, mert ha te ráhagyod a lóra, jobban rögződik, így a többi lovas sem tudja megcsinálni (akik valószínüleg kevésbé határozottak, vagy tapasztaltak) , és kész a hátfájós ló, hogy 'valószínűleg nem illeszkedik rá a nyereg', stb. . Szóval kérlek, ne azon az 5-10 percen múljon már az életed, hanem akkor siess a szereléssel, és menj ki hamarabb, legyen türelmünk csúnyán mondva baszakodni a lóval, mert szeretjük a lovakat, és nem örülnénk, ha fájna szerencsétlen háta.
Vannak olyan helyzetek, amikor a kengyelből való szállást megköveteli a szituáció, de amikor nem muszáj vagy fellépről szálljunk, de minimum tartson ellen valaki.
Mégegyszer elmondom, hogy félreértés ne essék, ez a komment nem a kedves 5ösnek szólt, csupán az ő hozzászólására reagáltam, bennem semmilyen feszültség nincsen.
A kérdésre válaszolva, az én lovam is fellépőfélős volt, de mostmár bármiről fel tudok rá szállni, és általában vagy fellépek valamiről, ritkábban feldobnak, ami többet ér szerintem, mintha ellentart valaki.
Egyébként magasabb ló esetén sem más a helyzet, magasabbra kell emelni a lábat, de nem kell balettáncosnak lenni. HA szőrén ugrasz fel földről (jobb esetben minimum valami pokróccal vagy patraccal), akkor okoz problémát a magas ló, de ez szerintem érthető. szőrén is, magas lóra fel lehet szállni egyébként például kerítésről vagy korlátról (ami persze stabil), vagy megkérni valakit, hogy dobjon fel.
Kicsit túlhúzódott, tudom , eredetileg nem is akartam amúgy válaszolni, de rám jött az ihlet.
Az iskolalónak nem a lovasnak kell megtanítania hogy álljon meg, hanem az edzőnek, aki felelős azért, hogy a ló normális legyen. Amúgy nálunk egy sűrűbb napon szinte futószalagon jönnek, egyik leszállt, már szinte dobom is a másikat, persze van szünet is, de nem sok.
Én 90% kengyelből szállok, van mikor jobbról (!), hogy ne mindig egy felől kapjon terhelést. Fellépő nálam csak szőrén játszik vagy dagibb kölyköket onnan dobom fel, mert képtelen ugrani 40-50 kilót meg nem tudok 160 magasra felemelni.
Magas lóhoz van kitalálta a lépcsős kengyel, de még embert nem láttam, aki használta volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!