Baj, hogy bezártam a kutyát a boxába?
Adott egy 2 éves közepestestű kutya, egy éve vettünk neki egy szövet boxot a szobába, óriási, még én is eltudok szundikálni benne. Az van neki megcsinálva, benne egy párna és egy nagyon puha pléd, illetve pár plüssjáték.
A boxhoz szoktatva volt, így nem utálja, sokszor alszik benne, de rázárni nem szoktuk. Viszont egyik este én már nagyon álmos voltam, de a kutya az istennek sem akart aludni, hanem donálta a játékait, járkált körbe-körbe a szobában, nagyon zavart. Így fogtam, beküldtem a helyére és rázártam.
Azonnal lekuporodott és elaludt, 2 perc sem kellett, de reggel anyám kifogásolta, hogy bezártam, mert elvileg nem lehetne boxba zárni "büntetésképp", mert megutálja a helyét. Most tényleg rosszat tettem és ne csináljam máskor, vagy ez nem ekkora baj?
Köszönöm azoknak akik nem ítélkeztek a háttérkörülmények ismerete nélkül és rendesen válaszoltak.
A kutya versenyszinten engedelmességizik (BH3-IPO1/IGP1 B ágazat) , amikor vizsgára, versenyre megyünk akkor a kocsiban is boxban van, csak az egy másik szituáció és másik box, ott is nyugodtan aludni, pihenni szokott, mivel szoktatva volt kiskorától kezdve hozzá. Számára a box a pihenéssel jelent egyet, csak kocsin kívül a box nem volt még hosszú időre rázárva, ezért született ez a kérdés.
A lefárasztós dologra reagálva:
Verseny előtti napokon a kutya teljes pihenőn van, sétán kívül más nem lehet, de ő meg sétától nem fog lefáradni. Ezért volt tele energiával, amit a másnapi versenyen be is fektetett (élete legszebb pályamunkáját mutatta be) .
Egyébként a kérdés nem arra irányult, hogy ez állatkínzás-e , mert a boxnak helyesen használva csak előnye van, hanem arra, hogy a beküldéssel elrontottam-e valamit, de megkaptam a választ, hogy nem.
Mellesleg nagyon nagy kínzás az ágyában altatni a kutyát, remélem neked sosem kellett az ágyadban aludnod anyád ágya helyett, hisz ez tiszta kegyetlenség :( . Szomorú dolog ez a saját, külöm szoba/ágy dolog, tényleg.
Kint van neki 3 plüssjáték. Azokat nyugodtan nyúzhatja. Labdával és harapópárnával van jutalmazva, azokat sosem hagyom előtte, a plüssjátékokkal meg nem jutalmazok. Ennyi.
Oké, ha ezt mondták, akkor ezt mondták, nekem a verseny előtt pár órával meg a verseny előtti este elalvás előtt nem ugyanannyi időtartamot jelent.
És a kiképző mit mond arra, hogy a kutya annyira izgága még elalvás előtt, hogy nem hagy téged aludni?
Mármint zárt boxban? Versenytől függetlenül? Mit kapna ezért a kijelentésért az állatvédőktől...
Egyébként egyetértek az előzővel, ha van kiképződ, őt kérdezd, nem írtad eredetileg, pedig elvileg hozzá kéne első körben fordulni ilyen esetben, ő dolgozik veled és a kutyáddal. Bár egy ilyen kijelentés után nekem erős kétségeim lennének vele kapcsolatban.
A fárasztás egyébként biztos, hogy kutyánként eltérő, minden esetre az én kutyám másnap nem passzívabb, ha előző este még játszottam vele egy olyat, hogy találja ki, melyik kezemben van a jutalomfalat, éjszaka pedig hagy aludni, pedig nem egy öleb.
Ja bocsi, hogy kimertem ide írni egy kérdést.
Komolyan látszik, hogy a munkakutyázáshoz nem értesz, ha szerinted a kutyakiképzőm rossz, mert ő boxban altatná a kutyát. A te kutyád lehet nem passzívabb, de nem is hinném, hogy akárcsak egy IGP versenyen is megfordultál vele. Ha olyan szinten űznéd ezt a sportot, akkor igenis tudnád, hogy verseny előtti nap akármilyen agyi fárasztás rányomhatja a bélyegét a kutya másnapi teljesítményére.
Nem azért született a kérdés, hogy szabad-e boxban altatni a kutyát, hanem ezért, hogy rosszul tettem-e, hogy mondhatni büntetésként küldtem be a helyére. És szintén nem kérdeztem, hogy miért csinálta ezt, mert tudom, hogy tengett benne az energia és fárasztani kellett volna, de nem, akárhogy erősködsz, nem tett volna jót a másnapi teljesítményére nézve, ha elkezdtem volna leszívni az agyát. Lehet, hogy nem letz volna rosszabb másnap, de lehet, hogy rám sem akart volna koncentrálni. A te kutyád meg nem ugyanaz, mint egy munkakutya. Lehet, hogy az otthoni engedelmességi bohóckodásban nem mutat negatív változást, ha előtte való nap leszívod az agyát, de versenyen elég keményen teljesíteni kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!