Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Menhelyi kutya szorongása,...

Menhelyi kutya szorongása, félelmének feloldása?

Figyelt kérdés
Már 9hónapja, hogy hazahoztuk "Lütyő kapitányt", nem térek ki a részletekre, próbálok rövid lenni. Eleinte feltűnt, hogy séták alkalmával jobban örült amikor hazaérkeztünk mint, amikor elindultunk, de ez lassan feloldódott. Ahova tudjuk visszük magunkkal, sajnos sokat van otthon egyedül, ezzel nincs semmi problémája, sose akart elmenni/megszökni. Ezért is ahova lehet mindenhova próbáljuk vinni, hogy a kevés szabadidőnket együtt töltsük. A kutyáról tudni kell, hogy a testbeszédéből ítélve maximálisan bízik bennünk, mely egy lassú folyamat eredménye.(már nekünk dől háttal, teljesen a hasát mutatja a hátán fekve stb.). A probléma akkor jelentkezik amikor máshova elvisszük, megyünk vendégségbe. A póráz lekerül róla, és egy más helyen vagyunk(volt már ahol 3-4szer is voltunk), nem otthon. Eszi a füvet ezerrel, nyüszög, nyugtalan, járkál, látszik fél. Amikor haza indulunk, és rákerül a póráz majd kiugrik a bőréből annyira örül. :( Szerintem sokszor sokan kirakhatták, másnál hagyhatták. :( Nem hiszek benne, hogy ezen segít az idő, eléggé megismert minket mennyire szeretjük, amit tud is. Van valami amivel tudatosíthatnám benne, hogy sehol nem fogjuk otthagyni, és ne féljen ennyire?
2019. ápr. 25. 13:07
 1/7 anonim ***** válasza:
50%
Játsszatok vele a számára idegen helyeken,hát ha feloldódik kicsit. És semmiképp nem babusgatnám, amikor látom, hogy fél, mert azzal csak erősítve van a szorongása.
2019. ápr. 25. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Labdamán, próbáltam, ameddig játszunk addig jó, utána folytatja. Nem babusgatom amikor nyüszög, nem erősítem meg benne, h van mitől tartania.
2019. ápr. 25. 13:18
 3/7 A kérdező kommentje:
Ja igen még egy fontos dolog, pl. kutyafuttatóban nem jelentkezik a dolog imádja, csak, ha más háznál vagyunk. Séta,kocsi,kirándulás, futi semmi gond.
2019. ápr. 25. 13:25
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

Nekünk is volt 13 évig lelki sérült kutyánk (zsákba kötözve akarták agyonverni) és sajnos végig megmaradt vele a probléma. Nem is nagyon vittük magunkkal ha csak 2-3 órára mentünk valahova, mert többet ártott mint használt az idegeinek. Utána napokig zaklatott volt.

Ha mégis vittük, akkor vagy a kocsiban maradt (persze nem +40, vagy -15 fokban) vagy vittük az ágyikóját és abban volt, de úgy, hogy folyamatosan lásson minket egy nyugodt sarokban.

Ahol ez nem volt megvalósítható, oda nem jött velünk.

2019. ápr. 25. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
82%

1-es:Ez tiszta hülyeség, ráadásul lelketlenség.Állat, gyerek ha fél, az a normális ha vigasztaljuk, érezze hogy nincs mitől tartania.Ha nem ezt tesszük, a bizalom sérül,odalesz.

Én 35 éve mentek kutyákat, macskákat.Borzasztó körülmények közül.Ami kell nekik elsősorban:Nyugalom, szeretet,megértés.

Hozzájuk kell alkalmazkodni, nem nekik kell alkalmazkodni a mi elvárásainkhoz!Fokozatosan, nagyon apró lépésekben lehet szokatni őket a mi életvitelünkhöz.9 hónap nagyon-nagyon kevés arra, hogy egy akár sokszor kitett, bántalmazott kutya elhiggye, ti nem hagyjátok el soha!

Én nem csinálnék vele olyat, amitől fél, amit nem szeret.Ha vendégségbe így pánikol, akkor otthon hagynám, és ahogy lehet, mennék hozzá haza.A séta elég neki, ha nem szorong.

2019. ápr. 25. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
17%
Utolsó, ostobaságokat írsz. Ha a kutya fél, nem kezdem babusgatbi. Pont. Ez tény.
2019. ápr. 25. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenki véleményét, tapasztalatát.
2019. ápr. 26. 08:55

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!