Jogosan démonizálják a Rottweilert?
Régóta tervben van egy kutya, és erősen a Rottweiler felé hajlok, viszont a környezetemben mindenki le akar beszélni róla. Állítják, hogy ez egy vérengző fajta és nem nekem való, veszélyes az emberre stb.
Már volt 2 kutya a családunkban egyébként, és úgy gondolom elboldogulnék egy rotival, de most elgondolkodtam rajta.
Csak tapasztalat alapján tudok beszélni. Közvetlen szomszédomban is rotit tartanak, soha nem láttam még vérengzeni, kifejezetten nyugodt kutya, pedig nem foglalkoznak vele olyan sokat. Ha az utcán elmegy valaki kutyával, akkor ugat hármat, de ennyi. Kisgyerek is van, macska is van, a macskával konkrétan együtt szokott aludni. A kerítéshez hozza mindig a kis labdáját, hogy dobjuk neki.
Másik szomszédunknak 3 rotija volt még sok évvel ezelőtt, notórius szökők, állandóan kint voltak az utcán (nem kapták szét a kerítést, szimplán nyitva volt hagyva a kapu), de a kószáláson kívül semmit nem csináltak az ég világon.
Nem tartom helyesnek egyik fajta démonizálását sem. Munkatársam egy befogadott kis staffot nevel, de az a kutya egy igazi tündér, pusziosztó, bújós, játékos. Kizártnak tartom, hogy egyszer csak "bekattanna", mert "harcikutya".
Nyilván vannak temperamentumosabb, dominánsabb fajták, de ennyi erővel akkor a husky is "harcikutya", mert az aztán tényleg bárminek utánaered, ami mozog.
Ha van elég tudásod, időd, és energiád, hogy foglalkozz a kutyával, akkor szerintem nyugodtan bevállalhatod a rotit. Nem fog rátok támadni.
Csak kérlek, ne csonkíttasd meg a fülét meg a farkát...
Amit a kettes írt. Nem szokták ajánlani első kutyának általában. Az más, ha a családban van/volt kutya, és megint más az, ha a Tied, azaz Te vagy a gazdája.
Azért is "démonizálják" mert egy tömény izom a kutya, a testfelépítése és robosztus. A kutyák se hülyék, fel tudják mérni ki az erősebb. Ha nem alapozod le időben ki a falkavezér, könnyen rettegésbe kerülhetsz. Nagyon sok kutyát láttam már megmorogni a saját gazdáját, de azért van különbség egy border és roti között. Sokan azért se vannak oda értük, mert ez is egy közkedvelt kutya a kisebbség körében, és komoly károkat okoznak emberben és más állatokban. A másik pont, hogy már ez is egy túltenyésztett fajta, idegileg és izületileg hamar ki tudnak készülni.
Egyik rokonunknak volt 2 rotija, komoly kiállásuk volt. Apám ment vendégségbe a rokonhoz, az meg mondta nyugodton menjen be. (Apám nem tart egyébként a kutyáktól) Ment az ajtó felé, a 2 roti elé állt, és morogni kezdtek. Rokon mondta a vezényszavakat, de a kutyák meg se mozdultak, a rokonomnak oda kellett mennie, az egyiknek meglegyintette a fejét, és akkor hagyták abba a feszengést. Utána a rokon elkezdett hebegni, hogy nem tudja hogy most mi ütött beléjük stb. A kutyák tk-sok, és "iskolázottak" voltak.
Egy ismerősünknek is szintén van 2 rotija, ahogy mondja nekik "hátra!" elmennek a kaputól, bemehetünk, a 2 kutya hátul ül és néz, egy hangot se adnak ki. Amíg kint van a gazdájuk, bármerre mehet az "idegen", nem mozdulnak utána, feszengeni se szoktak. Az egyiket vhonnan kapták, nem tk-s kutya az, semelyik sem volt "suliban". Szval többségébeb nem a pénzen múlik a dolog (visszavezethető vérvonal, kutyasuli, 20k+ táp...), hanem csakis a gazdán és annak kiállásán.
Ugye a nagy fotelállatvédők hirdetik azt, hogy nem szabad agressziót alkalmazni a kutyáknál, de a való életben se a nyámnyila kutya/farkas lesz a vezér. Szval egy ilyen kutyánál azért kell egy kis erődemonstrálás, ami nem azt jelenti, hogy szét kell verni (amit sokan tévesen hisznek ez alatt), de ha kezd elkanászkodni, oda kell tenni magad. Határozott, erőteljes hanggal vezényelsz, akkor még az is elég lehet, ha épp hogy meglegyinted az állatot, mivel kizökkented a cselekvéséből. Az a lényeg, hogy nem szabad félni alkalmazni az erődet, ha arra kerül a sor. Sokan ott baltázzák el, hogy a kutyát semmilyen fizikai kontaktusban nem szabályozzák le, pedig egy határozott érintés is sokat jelent.
De ha ezekkel mind tisztában vagy, határozott és nem generálsz egyes tetteiből magadban félelmet, akkor vágj bele :). Van a környéken egy rotis, a kutya póráz nélkül megy mellette, még a macskák után se kapja fel a fejét, és az emberek felé barátságos. Legyen tekintélyed és nem lesz gond.
Ugyan a családomban nem volt roti, de az összes kutya szót fogadott apámnak, egyik se morogta meg. Volt köztük nem egy tk-s sulizott kutya és volt olyan amit a falu juhászától kapott. Annak ellenére, hogy apámra már támadt komolyan kutya, nem tanusít feléjük félelmet. Én félek vmilyen szinte a kutyáktól, szval nem vállalnék be egy kutyát, főleg nagytestűt. Szerintem egy jó gazdának tisztában kell lennie saját magával is és a limiteivel, mielőtt egy másik élőlényt akar irányítani.
De ha eldöntötted, hogy rotid lesz, és ha már ha meglesz, ne hagyd magadat elbizonytalanítani, akkor se ha még mindig kapod a lebeszélő/bíráló szöveget. A kutya megérzi az iránta irányuló bizonytalanságodat, ami nem jó... Kitartást!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!