Ez bunkóság lenne részemről az állatorvos felé, vagy inkább kedves gesztus szerintetek?
Idén márciusban lesz egy éve, hogy másik állatorvoshoz járunk. Nagyon kedves, nagyon aranyos, és imádja a kutyámat. Becézgeti simogatja. Sajnos elég sűrűn kell hozzájuk járnunk vérvételre (2-3 havonta), mert nézik folyamatosan az eredményeit. Hála neki az utolsó pár vér eredménye tökéletesen jó. A kutyám is teljesen jól van.
Mivel megmentette a kutyám életét (sajnos vele született vesebetegsége van), ezért kapott már egy nagy ajándékcsomagot. Nagyon örült neki. Illetve kapott egy filcből varrt csontot, amin szintén filcből varrt betűkkel rajta volt a kutyám neve. Nagyon tetszett neki, nagyon örült. Látszik, hogy szívből dolgozik, és igazi jó állatorvos.
Én foglalkozom ékszer készítéssel, illetve műgyanta által készített ajándéktárgyakkal. Arra gondoltam, hogy készítenék neki, és a feleségének (most házasodtak össze pár hónapja) egy-egy nyakláncot, amin ők vannak rajta, illetve ahonnan jött az ötletem az az, hogy a kutyájuk is rajta van az esküvői képeken. Szóval 1-1 fényképes nyaklánc, illetve kapnának egy hűtőmágnest, és egy dísz tárgyat is, amin rajta van a kutyájuk.
A probléma az, hogy nem ismerősöm, és attól tartok nem ajándéknak venné, hanem bunkóságnak, hogy hiába nyilvánosak a képei csak úgy fogom magam, és lementem, illetve dolgozom vele.
Szerintetek ez aranyos lenne, vagy bunkóság?
Kérlek azt ne írjátok, hogy állatorvos, és az a dolga, hogy segítsen. Én nagyon hálás vagyok, hogy megmentette a kutyám életét, és ezt viszonozni soha nem fogom tudni. Én ilyen típus vagyok.
9#, gondolom minden kezelését "közönséges pénzzel" kifizette, úgyhogy ez egy nagyon bunkó megnyilvánulás volt.
Az emberek néha jobban tudnak örülni egy ilyen kis plusznak, vannak akik kifejezetten bunkóságnak veszik a plusz hálapénzt (én ismerek ilyen orvost is).
Osztom a többiek véleményét, az ő képeik túl személyesek, de például ha a kutyusról találsz egyéni képet vagy ki tudod vágni, akkor vele egy hűtőmágnes az nagyon jó ötlet, én nagyon örülnék neki ha az én kutyusomról lenne szó.
Szerintem már elég volt, amennyit kapott, azzal megköszönted neki, nem kell túlzásokba esni. Meg gondolom fizetted a kezeléseket is.
A “hálapénzezést” jó lenne már elhagyni....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!