Miért szeretnek a kutyáink inkább egyedül lenni a másik szobában, mint velem?

Két kutyánk van, akiket anyukám nagyon elkényeztetett. Anyámmal és a nevelőapámmal alszanak az ágyban a másik szobában. Ha anyukám nincs itthon elég kedvetlenek, csak fekszenek anyámék ágyán. Ha szólok nekik átjönnek az én szobámba, de aztán vissza is mennek.

Ha kizárom őket a másik szobából, akkor meg néha bejönnek hozzám, de inkább a nappaliba mennek feküdni.

Ami még fura, hogy amikor megjön a nevelőapám, ő a nappaliba szokott tv-zni és be szokja csukni a szobájuk ajtaját, tehát kizárja őket, akkor meg inkább bejönnek hozzám, mint hogy kint legyenek a nappaliba, a nevelőapámmal.

Ha anyukám itthon van, akkor őt mindig követik mindenhová, mindig vele egy szobában vannak.

Amúgy én neveltem, tanítottam őket, meg én is viszem sétálni. Anyukám meg eteti őket meg ugye vele alszanak, na meg ő többet simogatja, szeretgeti őket. Ő gyerekeként tekint rájuk kb. Én meg mostanába kevesebbet is vagyok itthon, szóval nem meglepő egyáltalán, hogy anyukámat jobban szeretik, nem is baj. Én csak azt nem értem, hogy elvileg a kutyák szociális lények, és szeretnek az emberek közelébe lenni, akkor meg miért búslakodnak egyedül a másik szobában?

Esetleg azt tudom elképzelni, hogy az ágyban érzik anyukám illatát és azért. Szerintetek?