Miért gondolják olyan sokan azt hogy faluban csak rosszul városban pedig csak jól lehet kutyát tartani?

faluban is laktam*

öt év alatt*

Faluban általában véve tényleg rosszabb a kutyák helyzete.Mivel az emberek keresete ilyen helyeken kevesebb, vagy nincs is munkájuk,kevesebb pénz jut a kutyájukra.Emiatt nem ivartalaníttatják, nem oltatják, max.veszettség ellen, nem vesznek normális kaját nekik, kenyérhéjat meg maradékot kapnak, nagy része meg van kötve,nem sétáltatják, és sorolhatnám.

És ide jön még a régi begyepesedett felfogás, hogy a kutya a házőrzésre való, macska egérfogásra.

Nem látják meg az állatokban a szépet, nem kerülnek velük bizalmas kapcsolatba, nem érinti meg őket a velük való törődés, és sorolhatnám.Nincs normális állatorvosi rendelő, sem állatorvos.

A kutya csak eszköz, egy pótolható valami.

De azért itt sem mindenki ilyen.Mert vannak, bár még kevesen, akik másképp kezelik a kutyát, társként.Bár gyakran ezt szégyellik nyíltan felvállalni, mert a bunkó szomszéd kiröhögi, mert annak csak a malac jelent valamit, mert abba pénz van.

Örülök, hogy te sem ilyen vagy.Meg én sem.

Nálunk a kutyák, macskák családtagok.Jobb helyet már nem is lehetne nekik biztosítani, mert minden megvan amire szükségük van, de pont ezért mindenki hülyének néz minket.De nem érdekel.

Városban sokféle hatás, vélemény keveredik, több lehetőség van munkára, állattartásra is.

Ki is hagytam azt, hogy ezek előtt a kennelben vagy láncon tartott kutyák előtt a koszos edényekbe van kitéve a HÁZI MARADÉKBÓL odaokádott moslék...

Ezek az emberek nem tudom, hogy mit éreztek, amikor piacon "fajtiszta labradort" vettek, hogy aztán !ÖT HETESEN! szinte szőr nélkül betegyék a kennelbe és magára hagyják a hátralévő életére. Persze, nyilván nem sok köze van Labradorhoz, de egyértelműen társasági kutya, soha nem tudna semmit őrizni, mert akármilyen idegen bemegy hozzá, csaholva, ugrálva üdvözli.

Ez most pont a nagybátyámék példája volt, akik igencsak meglepődtek, mikor tacskólábai lettek szerencsétlennek (nagyon rövid szőrű kis-közepes kutya lett belőle). Rendszeresen járunk hozzájuk köszönteni, ünnepelni stb. de az ottani időm nagy részét mindig vele töltöttem. Múltkor, mikor ott voltunk, és láttam, hogy a két gyerek (mármint az unokatestvéreim) is félnek a saját kutyájuktól, aki egy hihetetlenül nyugodt, kedves, természeténél fogva gyengéd, tényleg családi kutya, és FUJJOGTAK, mikor megemlítettem, hogy az öt kilós rövid szőrű kutyámat a házban tartom és prémium táppal etetem, akkor valamilyen hirtelen felindultságból úgy leordítottam a nagybátyámat, hogy az egész rokonság csak nézett. Tartottam neki egy kiselőadást a kutyatartás alapjairól. Azóta néha kiengedik a kennelből, és ünnepnapokon a teraszra is feljöhet, bár még mindig ugyanazt a moslékot eszi...