Kutyust szeretnék. Sportos, fiatalos vagyok. A környék parkos, erdős. De! Emeleti lakásban élek. Választásom: ír terrier vagy pumi. Szakszerű véleményre lennék kíváncsi. Mi a jó/jobb választás?
Az első pár napban mindegyik kölyök hangoskodni fog, ha egyedül marad. Mi is így jártunk, pedig nem ugatós fajtát választottunk (szerencsére kertesben lakunk, de az elején így is kellemetlen volt).
Én a pumit ajánlom, bennük erősebb a gazda irányába a megfelelési vágy. Sok sok mozgás, labdázás mellett nem lesz gond. Javaslok 1 hét szabit, ami alatt rá kell szoktatni az egyedül maradásra (ez ír terrier mellett döntve is ajánlott). Fokozatosan szabad szoktatni, először csak pár percre egyedül hagyni és fokozatosan növelni, figyelembe véve a kölyök reakciót. A tenyésztőnek érdemes jelezni, hogy lakásba fog kerülni a kölyök, ennek megfelelő egyedet ajánljon. Egy almon belül is vannak ugatósabbak és csendesebbek. A második kutyánkkal lakásban sem lett volna gondunk, gyorsabban megtanulta, hogy csendben várjon.
Mindenképp érdemes kikérni a tenyésztő véleményét, bármelyik fajtára esik a választás.
A pumit semmiképpen sem javaslom. Bár egyede válogatja, de jellemzően nagyon magas energiaszintű fajta, terelőkutyaként akár 2-300 birkát is elterelt egymaga. Emiatt ha az ember belenyúl a jóba és kifog egy pörgős egyedet azt lakásban, munka-iskola mellett teljesen reménytelen lefárasztani. Ezenkívül baromi hangos, ha erősek az ösztönei akkor nemis nagyon lehet rólla leszoktatni.
Ebből a két lehetőségből inkább az ír terrier. Bár elég határozott véleménye van mindenről így könnyen a fejére a nő egy tapasztalatlan gazdinak. De ez legalább kutyasulival kiküszöbölhető.
Pumit én sem javaslom panelba.
Többet ismerek, valóban sokat ugatnak,pedig le vannak fárasztva.Az egyiket heti 1x terelni is viszik.
Ha van a közelben kutyasuli is, jöhet akármelyik, bár a pumik valóban kissé ugatósabbak, ez zavarhatja a szomszédokat.
Egyébként a fajtánál is fontosabb, hogy jó genetikai adottságú kutyát válassz, jó kennelből!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!