Akinek van otthon kutyálja, ti el szoktatok jarni szórakozni? Nincs bűntudatotok, hogy a kutyád meg otthon vár?

Én egyedül idén nem mertem elmenni a 16 éves kutyám miatt, aki teljesen kikészült ha este nem voltam itthon.

Mivel alig látott,halott. Napközben nem vagyok hanem meloztam azt megszokta,de éjszaka itthon kellett lennem.

Egyszer volt hogy nem voltam és végig vonyította az éjszakát,anyumék alig bírták lenyugtatni,pizsamámat berakták a kosarába,hogy a szagomat érezhesse.

Nyár elején elkezdett leépülni,alig volt rajta szőr, kezdett lefogyni, nem úgy evett,dőlt borult. Nyilván valóan nyáron sehol nem voltam nyaralni sem bulizni,mert éreztem hogy lassan vége és minden szabad percemet vele akartam tölteni.. Augusztusban olyan rossz bőrben volt,hogy elkellett altatni :(

De előtte sosem volt gond a bulizással,nyaralással. Család itthon volt,nem volt egyedül.

Húgom kutyáját meg megörököltem,mert nem tud vele húgom foglalkozni ő 7 éves.

Bűntudat nélkül itthon merem hagyni ha bulizni mennék,mert nincs egyedül.

Mielőtt elmegyek leviszem.

Anyuval meg megvan beszélve ha túl sokáig aludnék akkor szaladjon le vele egy pisire legalább. De ha hajnal 4 -re is érek haza általában 9-10 körül így is felkelek :D reggeli kávé és viszem is le.

Ne aggódj. A sok foglalkozás után gondolom a kutyák is szeretnek egy picit egyedül lenni.

Én ha nem vagyok itthon, akkor a kutyám átlagban mindig alszik. Szó szerint, a kutyának sem hiányzok. :D

Meg amint írtad, nincs egyedül. Meg tényleg, ha normálisan, sokat foglalkozik velük az ember, akkor szerintem a "szabadidejükben" jól el vannak.

Nekem olyan haláli nyugalommal, békességben szundikák a kutyám, amikor itthon hagyom, hogy nincs bűntudatom. Alszik egy jót, amikor hazaérek meg megy tovább minden a rendes kerégvágásban.

Amikor meg esetleg egy több napos programra megyek, akkor anyáékkal van. Mindig beszélünk telefonon, ők meg mindig megnyugtatnak, hogy nem esett depresszióba a kutyám, akármennyire is össze vagyunk nőve.

Persze azért egy pici nyugtalanság szokott bennem lenni, de ez abszolút nem bűntudat, sőt, én inkább az introvertáltságom számlájára írnám.

De igen, van.

Elég erős szeparációs szorongása van, meg nincs itt más családtag se, tehát ha én nem vagyok itthon, akkor egyedül kell lennie.

Kibírja, nem csinál semmi bajt, de én akkor sem szeretem sok időre magára hagyni.

Barátaim meg amúgy se nagyon vannak, szóval nem őmiatta nincs életem vagy ilyesmi.

AMikor otthon vagyunk a családnál, akkor is rosszul viseli ha elmegyek, hiába maradnak ott a többiek. Velük nem foglalkozik abszolút, csak lefekszik a bejárati ajtóval szembe, és bámulja, egészen addig míg be nem lépek rajta legközelebb.