Hogyan vegyem rá a szüleimet, hogy ne szóljanak bele, hogy hogyan nevelem, tartom a kutyámat?

Már 18 éves korom óta külön élek pont azért, mert régen sem értettünk egyet semmiben, nagyon nehéz volt velük kijönni mindig is, mindenben irányítani akarták az életem (pályaválasztás, párválasztás) évekig nem is beszéltünk, 2-3 éve lettünk újra jóba, mikor munka mellett befejeztem az egyetemet és látták, hogy önállóan is boldogulok, azóta ők is próbálnak rendesebbek lenni, felnőttként kezelni, de a kutya témában megint hajthatatlanok.

A kutya vételárába ha úgy vesszük ők is beleadtak, mert pont szülinapom környékén választottam ki a kutyust, ezért azt kértem, hogy ajándék helyett inkább pénzt adjanak, mivel népszerű fajta és mindenképp megbízható, lelkiismeretes tenyésztőtől szerettem volna kutyust, aki nem hoz le minden évben több almot, megfelelően szelektál és így nem volt olcsó, ezért rendkívül hálás is vagyok, hogy ebben segítettek a szüleim, de a kutya összes többi költségét (felszerelés, oltások, állatorvos, Orijen táp, táplálékkiegészítő, kutyaovi) én állom, szóval még az anyagi része miatt sem érzem teljesen jogosnak, hogy mindenbe beleszólnak.

A történethez hozzá tartozik, hogy a szüleimnek van egy 7 éves németjuhászuk, ezért úgy gondolják, hogy mindent tudnak a kutyatartásról, nem mondom, hogy egyáltalán nem értenek hozzá vagy hogy nagyon rosszul tartják, kinti-benti, naponta 2x sétáltatják, ha kell elviszik állatorvoshoz, de a kutyájuk rendkívül rosszul szocializált, idegeneket nem enged be a házba, az utcán más kan kutyákat, férfiakat, bicikliseket megugat, még az én 5 hónapos kutyámat is meg akarta támadni.

Először az etetésbe kötöttek bele, szerintük túl sovány a kutyám (az állatorvos és a tenyésztő is azt mondta, hogy ilyen alkat és inkább legyen picit sovány, mint kövér) nem jó az a "nevenincs" táp, amivel én etetek, miért nem eszik ő is Royal canint, mint az övék, neki se volt eddig semmi baja tőle és sokkal jobb súlyban volt kölyökként (nekem goldenem van, szóval méretre nagyjából egyezik és így van némi alapjuk ha összehasonlítják), közölték, hogy az én kis csenevész kutyám az első komolyabb betegségnél ott fog maradni a műtőasztalon, ami persze nekem nagyon rosszul esett.

Ugyan sovány szerintük a kutyám, de szerintük nem normális, hogy séta közben folyamatosan jutalomfalattal (főtt csirkemellel) tömöm, a kutya nem attól lesz engedelmes, ha nem jön vissza rá kell csapni a fenekére.

Hozzáteszem, hogy az én kutyám jutifalattal 100%-osan behívható, ül, fekszik, marad, a helyére megy, de még kölyök, ezért nem marad meg sokáig egy helyben, ami szerintük ékes bizonyítéka hogy rosszul nevelem, pedig az övék meg csak akkor jön vissza ha éppen kedve van hozzá, a helyben maradás elismerem, hogy a németjuhásznak jobban megy, de szerintem van különbség, hogy egy 5 hónapos és egy 7 éves kutya meddig tud koncentrálni.

Én trükköket is tanítok a kutyámnak, aki ezt élvezi is, szerintem tök jó módszer ahhoz, hogy mentálisan is lefárasszam, de szerintük csak bohócot csinálok belőle (arra külön ügyelek, hogy olyan trükköket, ami árt a gerincének ne csináljon még).

A kutyaovit feleslegesnek tartják, ha az ovi miatt mondok le programot vérig sértődnek, nem értik meg, hogy nekem miért fontos, hogy rendszeresen járjak vele.

A neveléssel kapcsolatban még az is zavarja őket, hogy a parkban póráz nélkül sétálunk (kutyafuttatásra kijelölt hely önkormányzat által, de már nincs lekerítve), mert szerintük el fog szökni tőlem (mondom, jutifalattal teljesen koordinálható, még játékból is behívható, amúgy is kicsit félősebb, ezért 5m-nél messzebb nem megy el tőlem), illetve túl sokat is sétáltatom, ami részben igaz, naponta 3-4 órát is lent vagyunk, de nem futtatom, csak hagyom bóklászni, játszani, de séta közben néha kicsit megmakacsolja magát, lefekszik és nem akar tovább jönni, a szüleim szerint azért mert elég volt neki a séta (de van hogy ezt a séta 5.percében! játsza el), szóval szerintem csak éppen nem akar arra menni, amerre én.

A lakásban is rosszalkodik néha még, de csak ha alszom és tudja, hogy nem figyelek rá, de akkor sem olyan irdatlan rossz, ellop egy-egy ruhát a szárítóról, a helyére cipeli a papucsom vagy rángatja a takarót, egyszer egy újságot is szétcincált, szóval okoz némi bosszúságot, régebben még a cipőinket, szobanövényeinket is megrágta, de erről már szerencsére leszoktattuk, szóval én úgy gondolom, hogy ez természetes velejárója egy kölyöknek, persze ha rosszat csinál leszidom. De tényleg nem tett tönkre sok dolgot, a saját helyét megrágta, de semmilyen bútorhoz nem nyúlt soha, a szüleimtől mégis folyton azt hallgatom, hogy bezzeg az ő kutyájuk soha nem tett tönkre semmit, sőt az első pillanattól kezdve szobatiszta is volt (nekünk ezzel voltak gondok, de kb. egy hónapja már teljesen szobatiszta az enyém is, a szüleim pelenkát használtak, az enyém meg nem értette meg mire való, ezért inkább csak takarítottam utána).

Az ivartalanításról is máshogy gondolkozunk, szerintük meg kell várnom az első tüzelést, mert akkor majd biztos elfogadná az ő kutyájuk és mennyivel jobb lenne ha lehetne együtt sétálni, nem értik meg, hogy a méhgyulladás kockázata miatt én szeretném 6-7 hónapos korában elvégezni az ivartalanítást.

A másik, amibe még belekötnek, hogy minek viszem magammal ahova csak tudom, kutyás strandra, kirándulni, kerti sütögetésre a barátaimmal (amibe persze a barátaim beleegyeztek) vagy kávézni, amikor kértem őket, hogy kutyabarát étterembe menjünk találkozni teljesen felháborodtak, hogy minek teszem ki ilyeneknek szegény kutyát, sokkal jobb neki egyedül otthon.

De általában is, ha valamibe belekötnek mindig a kutya érdekeire hivatkoznak, hogy én nem veszem figyelembe az ő igényeit és engem állítanak be rossz gazdinak, de úgy gondolom én ismerem a kutyámat, teljesen más jellem, mint az övék, az enyém imád velem lenni, még akkor is ha csak fekszik mellettem (ahogy egyébként az étteremben is történt), mikor itthonról dolgozom vagy a konyhában főzök akkor is inkább mellettem alszik a padlón, mint a kényelmes fekhelyén, szóval hihetetlenül igényli a közelségem, de másban is eltér, nagyon kis érzékeny jellem, ha rosszat csinál, elég rákiabálnom, ha egyszer is megütném szerintem teljesen elveszítené a bizalmát bennem.

Összességében közel sem tartom magam a legtökéletesebb gazdinak, úgy gondolom a hasznos tanácsokat meg is fogadom, de úgy érzem, hogy ez már túlmegy a szimpla tanácsadáson, egyszerűen tényleg szinte mindenbe beleszólnak, ha valamiben kicsit is eltér a módszerem mint az övék, akkor szerintük az már úgy rossz, ahogy van.

Vannak még más apróságok is, de ezek a legfontosabbak, a lényeg, hogy úgy szeretném tisztázni ezeket a dolgokat a szüleimmel, hogy ne romoljon meg újra a kapcsolatom velük, de fontosnak tartom, hogy megértsék ezeket, részben azért is, mert a férjemmel nemsokára szeretnénk kisbabát és kicsit tartok tőle, hogy ha egy kutya nevelésébe ennyire bele akarnak szólni, a gyerekkel még rosszabb lesz.

Nagyon köszönöm, hogy végigolvastad, minden hasznos tanácsért megy a zöld pacsi :).