Jól csináltam? Lent hosszan kifejtve?
Ma délelőtt mentem hazafele, és láttam, ahogy 2 cigánygyerek (14-16)éves egy kis keverék kutyát húz maga után egy kék színű szénabálakötővel, a kötő hurokra volt kötve.
Megálltam, és odamentem, hogy megkérdezzem, mégis mi a fenét csinálnak, és azt mondták, hogy a nagyobb kutyáik megölték ennek a kiskutyának az anyukáját, és viszik haza.
Mondtam nekik, hogy akkor sem így kellene "szállítani", és mondtam, hogy inkább adják nekem és mondták, hogy fizessek érte.
Visszamentem az autóhoz, hogy vegyem el a pénztárcám, és hátrapillantottam, a kiskutya megharapta az egyiket, és ő meg elkezdte rugdosni, én erre kiakadtam(hirtelen haragú vagyok) és odamentem, lekevertem neki eggyet, ő elesett, a másik meg elfutott, a kiskutyát felvettem, betettem az autóba, és hazavittem.
Észrevettem, hogy a nyakán seb képződött a kötőnek hála.
Elvittem dokihoz, és megfürdette(bolha és kullancs elleni szer) és kezelte a sebet, kb 6-max.7 hetes lehet a kicsi.
A doki azt mondta, hogy nagyon jól tettem, megmentettem a kicsi életét, de mégis van egy kis bűntudatom, hogy a kölyöknek akkorát adtam, hogy elesett, de ha normálisan gondolkodok, akkor mégis jót cselekedtem. Szerintetek is megérdemelte?
Jól cselekedtél, de ne csodálkozz ha holnap az egész pereputty felkeres és meglincselnek.
Több ilyen bátor ember kellene mint te, minden tiszteletem a tiéd.
Nagyon jól tetted , ha ott úgy bántak szegény kutyával akkor utána otthon mit csinálhattak volna vele. Ne legyen bűntudatod , az a gyerek ahogy elkezdte rugdosni a kutyát, ugyanúgy megérdemelte hogy ő is kapott.
Hogy van a kutyus?
Értem.
Megtartod a kiskutyust?
Ha igen sok szerencsét hozzá. :)
Inkább valahogy nevelni.
Rengeteg roma ismerősöm van, akik műveltek és szorgalmasak.
De sajnos a "cigók" (azok a romák akiket nem kell bemutatni...) generációkon keresztül ezt a viselkedést látják a családban, ezt a mintát követik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!