Ha a kutyának szüksége van falkavezérre, akkor hogy lehet barátként kezelni?

A falkavezérség nálam elsősorban a következetességet jelenti.

Pár alapszabály van, de azt a párat mindig betartatom.

Ez egyáltalán nem zárja ki azt, hogy a kutya a "barátom" legyen:)

Ez 1xű. Neked kell lenni a falkavezérnek, vezetőnek. Azaz, Te irányítod a kutyát, Te mondod meg, hogy mikor mit csináltok, hova mentek, mit eszik, stb. Tehát azt is Te mondod meg, hogy mikor van bohóckodás, játék. Ilyenkor nyilvánul meg a szeretet.

De az első a testmozgás, fegyelem és csak ezután jön a szeretet.

A kutya akkor boldog, ha van egy vezetője, akiben megbízhat, akit követhet és nem kell félnie semmitől, nem neki kell uralnia a veszélyes helyzeteket stb.

Szüksége van megfelelő mennyiségű mozgásra, határozott nevelésre, szabályokra, határokra az életében, hogy boldog, kiegyensúlyozott társunk lehessen.

A barát és a falkavezér nem két ellentétes fogalom, egyik nem zárja ki a másikat. Katyvasz van a fejekben szerintem ezzel kapcsolatosan.

Kezdjük azzal, hogy általában a vadonban a farkasok között ki a falkavezér és akkor innen már egyszerű lesz megérteni, hogy egy alá-fölé rendelt viszony, nem zárja ki a szeretetet vagy mondjuk a "barátságot". A farkasok vezetője egy alfa pár. A farkas falka egy többnyire rokonokból álló család. (Ezért se párosodnak össze vissza, mert akkor beltenyészet lenne. Amelyik farkasnak ez nem tetszik, az elmegy. Magányos farkas lesz és keres magának párt és alapít egy új falkát.) Szóval a falkavezér általában a legtöbb tag apja! Az alfa a családfő. Tehát, ez az egész, amolyan szülő-gyerek viszonyhoz hasonlít inkább, ott is van alá-fölé rendeltség, betartatják a szabályokat, de szeretet is van. A kutya sok szempontból olyan mint egy gyerek, (A farkasokhoz képest, főleg. A kutya olyan, mint egy gyerekkorban tartott farkas, aki soha nem lesz teljesen önálló) kell neki az irányítás, gondoskodás, de ettől a gazdának vagy "vezérnek" még nem kell zsarnokoskodni felette. Most próbáltam egyszerűsíteni, de kb. ebbe az irányba kell gondolkodni.

Még annyit, hogy ez olyan, hogy van aki mindent ráhagy a gyerekére és az a legkisebb tiszteletet se adja meg még saját szüleinek se, egyszerűen el van kényeztetve. Ezzel ellentétben, van olyan is, aki meg már-már diktátorként nyomja el a gyerekét, úgy hogy az meg se mukkanhat, ha mégis megteszi, akkor meg szájon vágja. Nyilván mind a kettő szélsőség, az ideális valahol a kettő közötti lenne.

Amúgy érdekességként mondom, hogy a kutya a gazdájára nem tekint "istenként". A kutya tisztában van vele hogy a gazdája, nem kutya, valamint azzal is, hogy nem "mindenható, mindent tudó varázsló"... :)

Én a kutyáimnak nem a barátja vagy a falkavezére vagyok, hanem a gazdája.

Szeretjük, imádjuk egymást, viszont én döntöm el, hogy mikor mit és hogyan csinálunk.