Ha gyerekkoromban volt kutyám, de elhanyagoltam, és a szőrét is meghúztam amikor nekem akart jönni, akkor így 40 felé vehetekbkutyát?
Két évesen meg akartam tanítani a macskát normálisan, két lábon járni. (Ne kérdezzetek semmit)
Szegényt a szőrénél fogva húzgáltam.
(Ő meg szerencsére felfogta hogy nem bántani akarom, csak gyermeki jószándék vezérel, nem bántott)
Most három macsekkal élek együtt, hepin :)
Egy gyereknek még nincs annyi felelősségérzete, ami 40 felé már bőőőven kialakult
Én amint megtanultam járni, felültem a németjuhászunk hátára, a szüleim csak annyit láttak, hogy boldogan simogatom a kutyit, aztán már fent is vagyok a hátán. Szerencsére jófej kutyus volt, nem harapott meg és nem rohant ki alólam, csak leült, én meg kacarászva leszánkáztam a hátán.
Gyerekkorában mindenki idiótán bánik az állatokkal, pláne akkor, ha a szülei nem tanították meg neki, hogy hogyan is kell. Viszont ha elég felelősséget és elhivatottságot érzel magadban egy kutya iránt, akkor ne a gyerekkori élményeid befolyásoljanak, nekem is lett azóta kutyám, akivel teljesen normálisan bánok.
Én rosszat álmodtam(hogy meghalt a kutyám) és az éjszaka közepén kiszöktem hozzá. Reggel a szüleim a kutyaólban a kutyuson fekve találtak meg:D
Bátyám meg az utcán egy idegen bobtail nyakába csimpaszkodott:D Anyával mentek vhova, gyerek meg elszaladt, hogy kutyuuus, anya nem érte utol:D Két éves volt akkor a tesóm:D
Kedves Kérdező!
1. vagyok, megfogalmazom másképp szúrós megjegyzésem: 40 felé felnőtt fejjel azért ezt el kéne tudni dönteni. Ha komoly a kérdés, hogy lehet-e kutyád csak mert 25 éve nem kezelted túl jól, akkor tényleg ne legyen, mert ez gyerekes bizonytalanság.
Szereted a kutyákat? Törődnél vele? Ha igen, akkor legyen. Csak ne legyél ilyen tutyi-mutyi, mert a kutya akkor érzi magát biztonságban, ha te vagy a falkavezér.
Én rendszeresen öltöztettem a játék baba ruháimba szegén kutyusunkat ovisként. Minden gyerek csinál butaságot..szülők dolga rászólni..
Most 26 vagyok, és felelősségteljes. Két kutyus büszke gazdija vagyok.
Szerintem neked kéne eldöntened, hogy el tudod e tartani úgy, hogy jó minőséggel eteted, és hogy ha morog játszani hív stb megijedsz e és elrohansz a saját kutyád elől vagy sem. Ha a válaszokat magadnak tudod, akkor el tudod dönteni. Esetleg gyereked van?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!