Egy kutya mennyi idős korára tanul meg megfelelően sétálni? Heti hány alkalom szükséges kb hozzá?
Lakásban tartott kutyánál napi több séta szükséges.
Ha kertes házban laksz, akkor kevesebb is elég.
Az, hogy mennyi idős korára tanul meg sétálni, az nagyon sok dologtól függ.
A gazdi mennyire következetes, mennyire értik meg egymást a kutyával, a kutya mennyire makacs, mennyire domináns stb. Szerintem nem lehet pontosan megmondani.
Nekem két kutyám van, viszonylag kicsi a korkülönbség köztük, szinte együtt nőttek fel. Főleg kinti kutyákról van szó. Ahogy megkapták a megfelelő oltásokat, azonnal elkezdtük velük a sétákat. Az egyik húzott, a másik húzatta magát pórázon. Nagyon nehezen szoktak hozzá a sétához. Érdekes, hogy póráz nélkül szinte azonnal láb mellett sétáltak. De persze meg kell tanulni pórázon közlekedni.
Kicsi korukban napi 2x mentünk rövidebb sétára. Viszonylag hamar, fél éves korukra megszerették a sétákat és ügyesen jöttek mellettünk. Mi jártunk kutyaoviba és suliba is, ami nagyon jó volt, sokat tanultak (mi is)
Amióta felnőttek, napi egyszer sétálunk egy nagyobbat. Legalább egy órás tempós séta, vagy kocogás.
Azt tapasztaltam, hogy a naponta sétáltatott kutyák sokkal szebben jönnek a gazdi mellett, mint azok a kutyusok, akik hetente csak 1-2 alkalommal szabadulnak ki a kertből. Nekik felgyülemlik az energiájuk és vontatják maguk után a gazdit, hiszen végre mehetnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!