Kifordult magából a tegnapi petárdázás miatt?
1 kutyám. Kiskora óta velem/velünk van. Kinti kutya egyébként. Tegnap beszökött a házba még bejöttem és nem lehetett kitessékelni. Gyerekek vannak akik még kicsik.
Kezelhető kutya, csak és kizárólag engem fogad el gazdaként. Tegnap a petardázától úgy megvolt ijedve hogy a szeme se állt jól. De tényleg. Zavart volt. Bebújt a radiátor alá. Végül kivittem és bezártam a nyári konyhába mert 1 napot kibírt úgy, inkább minthogy elszökjön. Az sem zavar hogy takarítani kell utána.
Én nem szoktam a kutyámtól megijedni de annyira furcsa volt, hogy nem tudtam hova rakni. Remegett, rettegett a kinti léttől és ha más hozzá akart nyúlni akkor morgott és ugatott félelmében. Ma hajnalba kiengedtem mintha vissza változott volna. Valahogy meglehet szokatni vele vagy szerettetni ezt a petárdázást? Vagy jobb ha csak arra az 1 napra bezárom étellel itallal meg fekvőhellyel?
Nektek is ilyen a kutyátok szilveszterkor?
Nem, nem ilyenek a kutyáim, mert mellettem vannak. Még azok az ismerőseim is, akik a vaskalapos "kutya helye a kertben van" elvet vallják, még azok is beengedik a kutyájukat az előszobába, hogy ne féljenek annyira. Ez a minimum, és hetek óta mindenhol erről van szó, hogy legalább ennyit tegyenek meg az emberek, hogy odáig beviszik.
De gondolj már bele, te tudod, hogy tegnap szilveszter volt. Ha ez április 19.-én(egy random napon) történik akkor mit gondolsz, hogy váratlanul ekkora zaj van kint? Úgy befosol, hogy durrogtattnak, hogy még te is bebújsz a radiátor alá, mert nem érted, még azt is gondolhatnád, hogy valami polgárháború tört ki az éjszaka alatt. Szerencsétlen kutyák nem értik, hogy miért van akkora hangzavar kint, jó hogy félnek. Van olyan kutya, aki jól viseli, és van olyan akit nyugtatózni kell, mert annyira nem bírja.
Komolyan nem értem, majdnem sokkot kapott a kutyád, de te kib******sztad a nyárikonyhába, nehogy az olcsó linóleumod a konyhába piszkos legyen, és felkelljen mosni. Nehéz lett volna ment tartani? Minek neked kutya?
Biztosan neked való egy kutya?
A milyeink még kölykök, eleve télen beengedjük őket, mert hiába van kint házuk, nagy hideg van este, nincs olyan nagy bundájuk.
Tüzijátékor alap dolog beengedni a kutyát, erre több helyen is felhívják az ember figyelmét.
Őszintén, neked ennyire fájt volna, ha 1 napot bent van veled? Este mi ki tudtuk őket vinni pisilni, de ha takarítanunk kellett volna utánunk, azt se bánta volna senki.
Ilyenkor félnek, menekülni akarnak (innen a sok szökött kutya), nem tudják, hogy mi történik. Egyedül az tudja őket megnyugtatni, hogy ott lehetnek a gazdájukkal aki nyugodt, és akkor rájönnek, hogy vele biztonságban vannak.
Nem ismerlek, de hiba volt kutyát örökbefogadnod, ha ennyit nem tudsz érte megtenni. És ha majd a gyerekeid megijednek a mennydörgéstől vagy egy filmtől őket is kizárod a nyári konyhába?
Nem kéne ilyen lazán kezelni ezt a kutyatartást.
Az csak egy lépés, hogy bezárom valahova biztonságba, hogy ne tudjon kiszökni.
Az pedig a másik lépés lenne, hogy gondoskodok róla, hogy ne rettegjen 1 napon át.
Pár éve olvastam egy sztorit, egy kutya konkrétan belehalt a félelembe szilveszterkor. Pedig a gazdák nem különzárták egy másik helyiségbe, hanem végig vele voltak és próbáltak segíteni rajta, de mind hiába. Egyszerűen nem bírta az idegrendszere ezt a fajta sokkot.
Huha!
Oké. Köszi a válaszokat!
Nekem asztmás allergiám van egy légtérbe a szőrös állatokkal egyébként. Még mielőtt megköveztetek ez nem derült ki. Azért volt a kutyánk kinn a nyáriba ahova feszt kimentem.
Össze vannak szokva a gyerekekkel is, de a férjem nem kultiváltva ha benn marad. Tavaly a macskáimat is beengedtem mert nem volt itthon és dolgozott de akkor is majd megőrültem az allergiàtól.
Ráadásul a nagylányom 39 fokos lázas beteg tehát elég nehéz 2felé sőt ugye ott a másik 2 kicsi akikkel foglalkozni kell.
Szóval mielőtt tovább köveztek az állatvédősök is azt mondták vagx bentre de ha bentre nem egy zárható helyre ahonnan nem tud elmenni a kutya. 1 kutyám jelzem még 1x. Nagyon sokat tanitom amennyi időm van rá.
Tavaly nem volt ennyire rémült pedig a szembe szomszéd olyan tüzijátékot rendezett mint ha a főtéren lenne.
Szóval a kutyát viszem állatorvoshoz hogy megnézze.
Egyébként beagle és staffordshire terrier keverék. 2 éves.
Köszi a válaszokat.
Egyébként a nxári konyhánk egy fűtött helyiség. Mert mi ott főzünk kinn mindig.
Baxus! Páran nem lehetett volna normálisan?
Ja és egyáltalán nem zavart hogy bepisilt vagy bekakált.
De milyen ember is vagyok én ugye aki feljelentette a szomszédot mert egy 2x2 kenelben van szerencsétlen és jegyzőt hivtam. Meg milyen rossz ember vagyok aki mindannak ellenére hogy asztmás allergiás befogad egy kutyát meg 4 macskát akiknek jobb életet remél.
Biztos rossz ember vagyok!
Mert ugye a menhelyeken biztos egesz éjjel kinn vannak és vigyáznak a kutyákra gondolom.
Olvasok feszt a kutyatartásról. Vinni akarom ilyen táborba ahol segitenek.
De mekkora egy barom ember vagyok én aki egy biztos helyre vitte inkább mint hogy egy postban jelenjeneg hogy elszökött, mint ahogy sok ismerősöm postolgatja a közösségi oldalon!
Nem tudok feszt a kutyával lenni fizikailag képtelenség, mert még kicsik a gyerekek!
Amit tudok megteszek érte!
Külön házat kapott kanapéval ővé 1000nm, van benne chip, oltások, minden, farháttal etetem sosem konzervvel!
Milyen xar ember is vagyok. Ilyenkor is kimegyek játszok vele.
Még 1x köszi a válaszokat!
Utálom a szilvesztert én is. Az egész cécót. Egy idegesítő nap!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!