Van véleményetek a Német Boxerről?
Ez a fajta is kezd külön válni küllem és munka vonalra. Ezért előtte ezt kell magadban letisztáznod, hogy kiállításra akarsz vele járni és otthoni kedvencnek tartani vagy pedig sportolni és kutyaiskolába járni, esetleg munka vonalon versenyezni és foglalkozni vele.
Fentebb jól leírták, hogy energikus, pörgős, család és ember centrikus kutya. Bent alvós egyébként, nem bírják jól a hideget, illetve intelligens fajta, könnyen nevelhető, gyorsan tanul.
A komolysága mellett, amikor a területét és gazdáját is megvédené élete árán, a gyereked legjobb játszó társa lesz, illetve mindig csinálnak valami hülyeséget, amin inkább nevetni fogsz, mintsem mérgelődni.
Természetesen, ha nem mozogsz vele és nem foglalkozol vele eleget, akkor a többi mozgásigényes, eredetileg munkára tenyésztett kutyafajta mellett, ő is elkezd unalmában rombolni, átalakítja a lakást és a kertet is, illetve felvesz rossz szokásokat.
Nyáron figyelni kell arra, hogy napközben ne mozgasd annyira, mint hidegebb időszakokban, mert könnyen befulladhat vagy légszomja lehet a nyomott orrész miatt, ezért, ha napközben tudod, hogy 40 fok lesz, inkább reggel és este menj el vele sétákra.
Cipőfűzős fajta, úgyhogy ha eszik, iszik, játszik, liheg, izgalmi állapotban van, akkor folyik a nyála, mint a cipőfűző.
A tenyésztők árfekvései változóak, 100 ezer ft körül már lehet kapni boxer kölyköt. Nem véletlen, hogy ennyibe kerül, hiszen a boxereknek is vannak már betegségei, amik a szaporítás miatt keletkeztek pl diszplázia, amire a tenyésztők szűrik a kutyáikat.
Ha nincs pénzed rá, akkor vagy spórolj, vagy a fajtamentéstől fogadj egyet örökbe.
Gyerekek mellé jó. Jó kezdő kutyásnak.
beteges
Nyáladzik
Fuldokol
Horkol
És a negatívak miatt undorító
# 6 Te biztos, hogy a boxerről írtál?
"Gyerekek mellé jó" - Vitatnám. Barátságos, egyenes, és jó szándékú kutyafajta, de minden a játék. És ha már játék, azt hevesen teszi. Még egy kisebb termetű felnőttet is lazán fellök, ha nagyon belendül. Emiatt csak nagyobb gyerekek mellé, mondjuk 10 éve felett ajánlanám.
"Beteges" - A rákra - ahogy sok más fajta is - állítólag hajlamosak, de az összes többi betegségre nem fogékonyabbak, mint bármely más fajta. Nekem egy 8 éves szukám van, és lekopogom, de egy játék közben beszakadt körmön túl még nem szorult orvosi ellátásra.
"Nyáladzik" - Ezt is cáfolnám. Ha kaját lóbálok az orra előtt, akkor folyik a nyála, egyébként nem.
"Fuldokol" - Ööööö.....ezt kifejtenéd?
"Horkol" - Valóban. De a férjem is, mégsem rúgom ki a hálóból.
Az "undorító" jelzővel pedig menj a francba!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!