SOS Kutyám fenekén ott a széklet, mitől lehet, nem tud kakilni sem, hogy oldhatnám meg? SOS
6 hónapos kölyök. Ma mikor hazaértem nagyon büdös volt a szobában, mert a rossz idő miatt nem raktuk ki őket az udvarra. Kaka sehol nem volt, ezért csak kiszellőztettem. Akkor még csak egy pici darab lógott ki, azt hittem, hogy csak ráragadt a reggeli kakiból egy kicsi. Elvittük aztán sétálni, ott elkezdte végezni a dolgát, de nem jött ki belőle semmi. Fogtam és egy zsepivel megpiszkáltam, de kihúzni nem tudtam. Majd megint próbálkozott, de megint semmi. Egy kicsit jobban kijött belőle. Aztán mennünk kellett el egy rövid időre, így kint hagytam az udvaron, hátha megoldja. Hazaértünk, megint semmi. Ugyan olyan maradt. Most megpróbáltam kitakarítani, de nem jött ki, nagyon büdös, és nyüszít mikor próbálom kihúzni, meg nem is jön ki. Most elbizonytalanodtam, hogy lehet nem is a fenekéből áll ki, hanem tényleg a szőrére van ráragadva, de nem tudom megállapítani. Kemény kaka darabka, de egy része meg normális nyálkás. Kedve jó, enni eszik, inni iszik. Amúgy száraztápot kap (Brit Care lazacos puppy) . Szüleim nem engedik meg, hogy így bent aludjon, a hátsó, zárt teraszra sikerült kikönyörögnöm, hogy aludhasson. Állatorvos biztos nem megoldható, családi gondok vannak, szüleim már menhelyre akarják adni, vagy nem jöhet majd egyik kutyám sem be (2 van) , soha . Na én itt kiakadtam és ellenkeztem, szóval engem is ki akartak zavarni, meg, hogy nehogy már megmondják nekik mit csináljanak a saját házukban. Igen, tudom, ennyi empátia nincs bennük, én már itt sírok. Nem sajnáltatásból írom, csak, hogy lássátok, hogy tehetetlen vagyok. Más rokonom nincs, mindenki utálja a kutyákat, senki nem engedi be a kocsijába, nem, hogy fizesse az állatorvosi számlát.
Mi lehet ez? Mit tegyek? Hajtsam meg a hasát valamivel, hátha kijön? Egyáltalán merjek neki most száraztápot adni?
Semmiképpen ne húzd! Langyos nedve ronggyal próbáld lemosni, hogy lásd, hogy csak a szőrére van ráragadva, vagy belőle jön ki (illetve nem jön). Ha utóbbi, akkor állatorvoshoz kellene vinni, mivel ki tudja, mit nyelt be (műanyag, rongydarab például), ami felcsavarodhatott benne és elpusztulhat, ha nem oldja meg doki a problémát.
Ha az állatorvos nem megoldható, sajnos úgy nem szabad állatot tartani. Ez esetben fordulj állatvédő szervezetekhez, és kérd a segítségüket, hogy vigyék el menhelyre vagy ideiglenes befogadóhoz a kutyát (kutyákat). Te lemondasz róla a kutya érdekében, ők pedig ellátják állatorvossal. Ennyit tehetsz.
Hashajtàsra kutyàknàl hagyomànyosan parafin olajat szoktak adbi, de az bemhiszem, hogy lenne csaknùgy otthon. Esetleg ha van olajos konzerves halatok, azt add oda neki, vègszüksèg esetèn jobb a semminèl. Ha egyszerű szorulàsa van akkor segìthet, de ha komolyabb a baj pl. bèlelzàròdàs vagy elakadt tàrgy a vègbèlben( pl. egy lenyelt fadarabka), akkor azon csak àllatorvos tud segìteni.
Nem tudom egy ilyen ellensèges környezetben, hogy lett több kutyàd is, de ez ìgy nagyon veszèlyes. Èn a helyedben komolyan elgondoljodnèknrajta, hogynkeresek nekik ùj gadikat, akik akkor is el tudjàk làtni őket, ha baj van. Tudom, hogy ez ìgy gonoszan hangzik mert biztisan nagyon szereted őket, de ha nincs pènzed ilyen esetekben gondoskodni ròluk előbb utòbb a kezeid között fog meghalni valamelyik.
Alap helyzetben meg tudnánk oldani az állatorvost (az idősebb kutyánál is, neki sérve is van, meg babéziás is volt) . Holnap lemosom langyos vízzel a fenekét, szőréről leszedem, ha meg a fenekéből lóg ki, akkor meg valahogy bejuttatom az állatorvoshoz, max megkérem, hogy had rendezzem később, részletekben. Már ismer az állatorvos, a kutyáimat is ismeri, nagyon kedves, hátha megengedi, ha elmesélem a helyzetet. Meg ez csak nem egy 50 ezres kiadás lenne, elvégre csak kitisztítaná. Meg van biztosítás a kutyán, nem is az árral lenne gond, maga a szülők hozzáállása a probléma, elegük van a kutyáimból (pedig jól neveltek, szobatiszták, nem kaparnak, nem ugatnak feleslegesen) .
Mindenesetre nem hagyom így szenvedni szegény kutyát, valamit intézek. De most adjak neki enni, vagy nem? Ha igen, akkor simán száraztápot, vagy puhítsam fel vízzel, esetleg főzzek rizst?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!