Hogy tudnám megnevelni?
Még több lemozgatás, mert egyértelmű, hogy túl sok energia van benne. Ereje teljében van ennyi idősen.
Nem csak fizikai, hanem szellemi fárasztás is kell, gyakorolj vele, tanuljatok feladatokat, amiben koncentrálnia kell.
Ha van rá lehetőséged, nem egy, hanem napi 2 séta.
Jutalomfalattal sose fogod elérni, hogy viselkedjen.
A rászólás is csak addig működik, amíg tisztel, figyelembe vesz. Ha már a fejedre nőtt és úgy van vele, "had sápítozzon a gazdi, akkor is felboritom ezt a vendéget, megcsipkedem a kezét, kiásom a virágot" akkor már nagyjából semmi értelme nincs, amint gondolom te is észre vetted. Ez szinte olyan mint mikor látod a gyerek után sápítozva kérlelve szaladó szülőket, nagyit, szintén úgy van a gyerek vele, kit érdekel hogy mit kér a nagyi, én most azért is megnézem azt a kocsit az ut másik felén. Ne haragudj, de ha kiskorában az első naptől helyén kezelted volna akkor nem tartana itt 1 éves korára. Fel kell állítani egy szabályrendszert neki, mit szabad és mit nem. Te vagy az alfa a kapcsolatban, téged kell követnie. Ha beviszel egy idegent, akkor tudnia kell hogy tabu az ugrálás, tabuk a virágaid. Menj vissza az alapokhoz, dominancia játékok, használd ki az etetés és séta időket arra, hogy rögzítsd benne, te vagy a vezető.
Nem kell ehez verni, de tudni kell helyre rakni nélküle, erélyes fellépés, bökés kézzel vagy sarokkal a jó pillanatban. Nekem is van kau keverékem, kellemetlen lehet ha embereket borigatnak. Kemény kutyák, kemény kéz elkél hozzájuk.
A kutyát nem is kell bántani, viszont nevelni annál inkább fontos lenne. És nem próbálni kell a nevelést, hanem csinálni! A próbálás nem ér semmit és nem is mentség arra, hogy nem tudod kontrollálni azt a kaut.
Most ha nagyon cinikus akarok lenni, akkor elmondhatnám, hogy te az elmúlt egy évben remekül megtanítottad a kutyának, hogy ha rászólsz, azt hagyja figyelmen kívül, ne vegye komolyan. Hogy rád ne hallgasson. Miért tanítottad meg ezt neki? Ez pont a következetesség és a nevelés ellentéte.
Ami a gond, hogy ezt piszok nehéz lesz átfordítani. Elérni, hogy a már jól megtanított, berögzült állapoton, hogy téged ne tiszteljen, változtasson. És ehhez elengedhetetlen lesz a nyomatékosítás, hogy a nem mindig azt jelenti, hogy nem. Én, ha úgy harapna belém, egy olyan nyaklevest lekevernék neki, hogy legközelebb ötször is átgondolja, hogy mennyire durvul be játék közben. Ha pedig felbirítja az embereket, már hónapokkal ezelőtt a grabancánál fogva arrébb hajítottam volna, vagy elzavartam volna a kert másik végébe.
Kaukázusi és kan. Most még kamasz, szinte kölyök és ezek a nagyon finom próbálkozások. Jellemzően ebből alakul ki az, hogy másfél év múlva nem fog titeket kiengedni az ajtón, vagy nem lehet elmenni mellette, ha fekszik és pihen, a tálját pedig méterekre sem lehet megközelíteni. Volt moszkvai, amelyiknél odáig jutottak a hasonlóan következetes gazdák, hogy csak az utca felé néző ablakon tudtak kimenni mindig, amikor nem dobtak el csontot a kutyának. Ha nem volt csont, ő morgott a saját gazdáira az ajtóban.
Pásztorkutyákhoz értő kiképző segítségével. Mivel kisebb kölyökkorában nem sikerült, egy kamasz kan kaut már sokkal nehezebb lesz rendre szoktatni.
A mindent szétrágás: unaloműzés, játék, elfoglaltság a részéről. Megoldás: több séta, mozgatás.
A bedurvulás, harapdálás is játék, de meg kell tanítani neki, hogy így semmiképpen nem játszhat emberrel.
Eddig mit próbáltál?
Jutalomfalatot ebben a szituban nem tudom értelmezni, a hangos rászólás meg akkor érne csak valamit, ha a kutya tudná, hogy mit jelent és ha nem fogad szót, annak kellemetlen következményei lesznek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!