Elhozhatjuk őt? (Menhely)
Van a menhelyen egy két hónapos kölyökkutya, akit nagyon megszerettünk. Szerelem volt első látásra a családommal. Már egy ideje ott önkénteskedem, megbíznak bennem, látják hogy mindent megtennék az állatokért. Régóta gondolkodunk azon, hogy örökbefogadunk egy kiskutyat, és most itt vana megfelelő pillanat. Azaz lenne, mivel albérletben lakunk. Amikor mondtuk hogy elvinnénkőt, majdnem odaadták, de még kértünk egy kis időt. Ugye még nagyon kicsi, minél jobb ha korán kikerül onnan, nem vesz át rossz szokásokat, nem él olyan környezetben, stb... mondta a vezető, hogy csak úgy nem adnak ki kutyát, de mondta neki a másik (akivel sűrűn vagyok együtt, ő is olyan tulajdonos féle) hogy bennem megbíznak, és nekem odaadná akár most. A másik nő pedig azt mondta hogy ha ő így látja, akkor legyen. De nem hoztuk el, kértünk haladékot. Szóval az lenne a kérdésem,hogy albérletbe nagyon szigorúan veszik ezt hogy tényleg nem adnak ki kiskutyát? Mi nagyon szeretnénk, és egyébként tervezünk költözni, de ő a szerelemkutyus, és ha elszalasztanánk, félek nem lenne több ilyen "szerelem első látásra"... valakinek tapasztalat?
Szóval nem tudják hogy albiban lakunk, nem is kérdezték. Most vettük észre ahogy olvastuk a feltételeket a honlapon. Szerintetek befolyásolja az örökbefogadást az hogy ismernek stb...? (Amiket fent leirtam)
Ha megvan a napi séta, szerintem igen.
És boldog kutyás éveket! :)
"Szóval az lenne a kérdésem,hogy albérletbe nagyon szigorúan veszik ezt hogy tényleg nem adnak ki kiskutyát?"
A menhelyen nem ellenőrzik a lakhatási körülményeidet. Ha nem mondod hogy albérlet, nem tudják. ( Te is írod hogy nem is kérdezték.)
De azért a tulajjal, akitől bérlitek a lakást, illene előzetesen egyeztetni, nehogy ezért rakjon ki titeket!
Albérletbe sajnos kevés menhely ad kutyát. De ha a tulajtól hoztok egy beleegyező nyilatkozatot miszerint a kutya engedélyezett az albérletben. Szerintem akkor nem lehet gond.
De előre ugye ezt nem lehet tudni.
Érdemes elmondani,hogy ott laktok,mert előbb utóbb kiderülhet,akkor pedig rossz fényt vett rátok,hogy nem mondtátok el,bár ez az én véleményem.
De mivel ismernek téged,mert önkénteskedtél előnnyel indulhattok.
"Értem... ellenőrzik a lakhatási körülményejet, azt mondták is hogy a lakásban írnánk az örökbefogadási nyilatkozatot."
Ez kezd kamuszagú lenni! :-(
Nem gyereket fogadsz örökbe.
Nincs olyan állatmenhely, amelyik kimegy a lakásra!
"Kamuszagú?"
Igazad van, nem az.
Kamu.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!