Szerintetek ez mi lehetett?
Van egy mentett, 1 éves, vizsla keverék,ivartalanított, szuka kutyám. Teljesen egészséges, nagyon energikus kutyus. Naponta kb 5-6 órát szoktunk sétálni, biciklizni, futni, apportozni, futtatóra járunk ahol tud fürödni is és kutyasuliba is járunk. Benti kutyus, kullancsok ellen Bravectot és Scalibort használunk, 3 havonta van féreghajtózva. Brit Care tápot evett, mikor ez az eset történt és napi kétszer etetem (félek a bélcsavarodástól)..
4 hete pénteken is ugyanazokat a dolgokat csináltuk mint általában szoktunk. Reggel bicikli, délután futtató fürdéssel labdázással, este futás. Semmi sem utalt arra ami ezután történt.. Szombaton hajnali 4-kor ugyanis arra keltem, hogy hányt. Először nem is foglalkoztam vele, szokott füvet enni, gondoltam talán kicsit többet evett a kelleténel és nincs semmi gond. Viszont utána, kb 5 perc múlva még kétszer hányt. És ezután 11-ig óránként 3-4-et hányt. 11-kor nyitott az állatambulancia, rögtön rohantunk vele a dokihoz. Mértek lázat, nem volt. Megtapogatta a doki a hasát, azt mondta érez valamit ezért csinált röntgent, azon se látszott semmi. Utána ultrahang, szintén semmi.. Csináltak labort, tökéletes volt az is. Azt mondta a doki, hogy vagy olyan dolgot nyelt le amit nem mutat ki se a röntgen se az ultrahang, vagy bélgyulladása van és a gyulladt belet érzi. Kapott antibiotikumos infúziót, de azt mondta a doki, másnap vissza kell vinni és ha nem javul akkor meg kell néznie, hogy mit érez. Mikor hazamentünk picit jobban lett, ivott magától egy picit, de rögtön ki is hányta, és óránként még mindig 1-2-szer hányt. Vasárnap visszamentünk. Megint áttapogatta, ugyan úgy érezte azt a valamit a vékonybelében, megint csinált ultrahangot, de semmi, kapott infúziót.. zárás után megműtötte, átmosta és átmasszírozta a beleit, szerencsére nem volt idegen tárgy a benne, így maradt a bélgyulladás. Azt mondták legkésőbb keddre jobban kell lennie. Hétfőn egész jól volt, evett, nem hányt, a biztonság kedvéért még kapott infúziót. Kedden viszont megint visszaesett. Megint rengeteget hányt, nem evett, nem ivott, megint infúzió. Ez így ment péntekig. Pénteken volt a legmélyebben, mindenki azt hitte, hogy most vége, el fogjuk veszíteni, annyira legyengült, hogy ölbe kellett kivenni az ágyából és a fejét se bírta már megemelni,7 kg-ot fogyott. Már elkezdtek mindenféle ritka betegségre gondolni, a doki azt mondta még egyszer fölnyitja és megnézi a beleit, attól félt, hogy a sok hányás miatt összecsúsztak a belei, de most sem találtak semmit, csak be volt gyulladva a bele, ugyanúgy átmosta és átmasszírozta mint vasárnap. Egész pénteken bent voltunk, folyamatosan folyt neki az infúzió és kapott nyakra csepegtethető féreghajtót, mert a gyomor féreg is szóba jött. Szombaton mintha kicserélték volna. Jó volt a kedve, csóvált, fölállni nem bírt, de volt étvágya, ivott is és nem jött ki belőle. Aznap még kapott infúziót, másnap már nem. 1 hét után akkor volt először kakija. Azóta folyamatosan javul, még 5 napig kellett antibiotikumot szednie és 10 napig bélflóra helyreállítót, de mára már visszaszedte a leadott kilókat, kiszedték a varratait és olyan mint régen volt, voltunk suliba is, senki meg nem mondaná róla, hogy majdnem meghalt. Azóta lecseréltük a Britet N&D-re. Nem tudták megmondani, hogy mi segített, vagy a műtét, vagy a féreghajtó. Ez talán már sose fog kiderülni..
Történt már valakivel ilyen? Vagy hallotattok már ilyenről? Szerintetek mi segített? A műtét? De akkor az első miért nem? Ez már tényleg csak kíváncsiság, igazából most már mindegy, a lényeg, hogy már jól van, de azért jó lenne tudni, hogy ha olyan, akkor meg tudjuk előzni legközelebb. Nem tudom, hogy mit csinálnék, ha elveszteném, ő a mindenem. Köszi, hogy elolvastad. ;)
Miért kell a Bravecto mellé Scalibor?
Vagy vegyél Nexgard Spektrát, vagy add havonta a Milbemaxot a Bravecto mellé szúnyog szezonban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!