Hogyan beszéljem LE a szüleimet a kutyáról?

Van egy törzskönyves csivavám, tenyésztőtől, aki kamaszként került hozzánk, ivartalanítva. Már külön élek a szülőktől, de persze jött a kritika, hogy fúj hogy néz ki a csivava, jaj miért nem kölyköt vettünk, nem fog megszokni, stb. Aztán persze csak megszerették, annyira, hogy most már anyám is akar ilyen kutyát, DE...

Nekik abszolút nem való kutya. Egyszer volt olyan hogy jóhiszeműen pár napig náluk volt a kutya és úgy kaptam vissza, hogy tiszta beteg volt, citromsárgát fosott, lázas volt és iszonyat hisztis lett (kunyerált és nyöszögött a semmiért). Hiába mondtam mit adjanak neki enni, szerintük állatkínzás a kutyának nem-et mondani és napi 2x etetni....

Ráadásul van egy szellemi fogyatékos testvérem (cirka 90 kg...). Durván nyúl hozzá, ráadásul nem is nézi merre megy, nem tud normálisan tájékozódni, így bármikor megtaposhatja a kutyát. A kutyám fél is tőle, mert már volt olyan hogy félre akarta rúgni. Messziről elkerüli, de anyám csak azért is odarángatja, hogy megsimogassa a testvérem. Sőt, leszedte a Facebookról az összes képet a kutyámról, kinyomtatta és azzal plakátolta tele a testvérem szobáját...

És amikor mondom neki, hogy nekik nem való ilyen kutya, akkor meg nem érti, hogy ugyan miért... Tudom, nem sok közöm lenne hozzá mit csinálnak, de nem bírnám el, amit az a leendő szerencsétlen kutya ott átélne... Nem fogják fel, hogy ez egy érzékeny, törékeny kutyafajta, nem egy labrador akit lehet nyúzni... Meg hát nekik is csak azért kell csivava, mert nekem is az van, ha dobbermanom lenne, akkor nekik is az kéne...

Mit lehet tenni ebben a helyzetben?