Jelen esetben mit tehetnénk a kutyákkal, hogy ne ugassanak? (közös képviselőhöz jött bejelentés)
1,5 hete írt nekünk két szomszéd facebookon,hogy jól vagyunk e,mert hogy a kutyák 2 órája ugatnak.
Aznap anyum 17:30, én 18:00 kor mentem el itthonról, előtte voltam velük sétálni szokásosan kaptak enni, teljesen csendben hagytam őket itthon.
Fél 10 kor írtak,szóval kb fél 8 tájékától kezdve ugathattak én nem voltam a városban. Így anyumnak szóltam nézzen haza,mert 2 lépcsőházzal odébb volt egyik bnőjénél. Mondta,hogy miközben jött haza,meg jött fel csöndben voltak a kutyák.
Aztán tegnap a közös képviselő hívta anyumat,hogy bejelentés érkezett az egyik lakótól.
Munkahelyéről haza jött,de szintén csönd volt mikor jött haza. 1 kor érkezett a hívás anyum 1 óra 10 perckor már otthon volt.
Alattunk lévő szomszédhoz bekopogott és kiderült ő jelentette be. Az is kiderült,hogy sokat ugatnak a kutyák ha nem vagyunk otthon. Érdekes,hogy a szemben lakó szomszédok nem jelezték ezt,pedig itthon van 2 kisgyerekkel ( ők csak akkor este írtak 1,5 hete,azt is hozzá tette,hogy őket nem zavarja különösebben,de viszont amióta itt laknak (4 éve) nem hallotta így a kutyákat ugatni sosem,azért is írt,hogy rendben vagyunk e)
Egyik kutya 15 éves másik 6, valószínű az idős kezdi,vagyis ő ugat végig és néha becsatlakozik a másik is.
Nos ugatásgátló nyakörv volt az első gondolatom,de sajnos a 15 évesnek szívbillentyű zavara van így ez teljességgel kizárt!
Mivel dolgozunk így 8 órát egyedül vannak itthon.
Érdekes az,hogy eddig senki sem szólt pedig már régebb óta fent áll ez az alsó szomszéd elmondása szerint. De nem jött volna fel szólni,de a lépcsőházban is sokszor össze futunk a szomszédokkal egyik sem említette. Mi meg honnan tudjuk,hogy ugat,ugatnak. Mikor mi jövünk haza sosem halljuk. Ha elmegyünk akkor sem ugatnak.
Anyum most beparázott,hogy nehogy legyen vmi következménye.
Mi nyugtató párolgatót rendeltünk meg adaptil a neve.
Elvileg használhat,aztán kitudja.
Másra hagyni nem tudjuk,mert akkor folyamatoson hurcolni kell őket. Meg ha este elmegyünk pár órára kire bízzuk?
Eddig nem volt sosem gond :(
Vmi ötlet?
Igen ő sem hall már jól és látni sem sokat lát a doki szerint.
Remélni tudom,hogy az a párologtató ami elvileg nyugtató hatással van, az segít. Ha nem akkor sajnos kénytelenek lesznek a szomszédok elviselni még egy évig biztos! Jövőre eltudok költözni és viszem magammal az öreget, ha csak addig nem hagy itt minket :(
Munkahelyemre jöhetne (kutyakozmetikus vagyok) .
Csak 45 perces zötykölődünk és eléggé stresszes lesz. Minden nap,napi 2x ennek nem akarom kitenni. Na meg ha egyszer vmi miatt nem jöhetne velem akkor meg lehet még rosszabb lenne és rögtön ahogy kilépek ugatna,ami megint csak nem lenne jó.
Én arra gondoltam, hogy esetleg még inkább romlott a hallása, és ha netán hall valamit, azonnal jelez rá, s mivel nem tudja, hogy "megszűnt-e a veszély", így tovább folytatja az ugatást, főleg ugye falkaösztön miatt a fiatal is nyilván rákezdi, és akkor triggerelik egymást.
Így az elmondásod alapján nem gondolnék arra, hogy nincs eléggé lefárasztva, bár tény, hogy otthon 8 óra alatt eléggé unatkozhat, de a TV-s rádiós javaslatot én is támogatom, egyrészt kevésbé hallatszik át az ugatás, másrészt a kutya is megszokja az egész napos duruzsoló alapzajt, talán leköti valamelyest, illetve az alapzajtól majd kevésbé hallja a kinti dolgokat, így talán nem fog mindenre ugatni.
Ha beviszed magaddal dolgozni az tényleg necces húzás, főleg, hogy ha valamiért tényleg kimarad, majd abból lesz baj. Remélem a párologtató használ, bár szerintem mellette kipróbálhatod az eddigi tanácsokat is.
Nem tudtam eddig írni.
De sanszos,hogy az alsó szomszéd lihegi túl. Szembe szomszédunk azt mondta nem hallja őket,csak ritkán párat vakkantani akkor is mozgás van a lépcsőházban. Illetve megkértük ha 10 percig folyamatosan ugatnának írjon anyumra facen és haza jön.
Eddig anyum random módon jött haza és a kutyák mindig a kanapéról ugrottak le,volt,hogy az öreg fel sem kelt,fel kellett kelteni. Szembe szomszéd sem írt eddig.
Szóval nem ugatnak azért annyit amennyire be lett állítva!!!
Párologtató ma megérkezett :)
Szóval eltudjuk kezdeni a használatát.
Köszönöm a tanácsokat.
Viszont rádiónk nincs.
Tv-t egész napra nem akarjuk bekapcsolva hagyni.
Szia!
Egy éves a kérdés, de azért megkérdem, hogy láttál e javulást a párologtatóval és mennyi idő alatt?
Semmit nem használt!!! Kidobott pénz volt.
Videókamerát kértünk kölcsön 5 napot vettünk fel. Kutyák átlagban 20-30 percet ugattak egy nap a 8 órából és nem folyamatosan!
Szóval az alsó szomszéd lihegte túl az egészet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!