Más is volt már így foxi kutyával?

Amikor a mostani munkahelyemen - 4-5 hónapja - valódi munkaszerződéssel elkezdtem dolgozni, a cég telephelyére hoztak 2 terapeutás kutyát, egy kisebbet s egy rá vigyázó közepeset.

A kisebbik nagyon sokat segített nekem a háttérben, 2× is vigasztalásom volt két mélypontomon - először amikor kezdtem, utána meg év végén, karácsony tájékán, amikor minden kezdett összeomlani körülöttem. Az első hetek óta általában túlságosan is szeret, avagy ragaszkodik hozzám, úgy kell levakarni rólam, márha lehet. Kollégáimnál szó szerint napi szintű jelenség, hogy valakinek "le kell szerelnie" rólam a kiskutyát - de amúgy titokban néha adom alá a lovat, amikor nem látják, mert amikor meg magam alatt voltam, akkor nagyon jól esett a feltétlennek ható ragaszkodása.

Ő, a kisebbik csak egy foxi keverék, inkább egy nyali-fali törpekutya, mintsem foxi. Nagyjából csak a bundáján van meg a hasonlóság.

Viszont a ragaszkodása ellenére mégsem Ő a kedvenc kutyám, hanem a nagyobbik, aki egy valódi foxi. Mégpedig a külseje miatt, s nem is azért, mert "szépnek" hat, hanem mert annyira egyedi, egzotikus, jellegzetes _orrfejű_, hogy egyszerűen megőrülök tőle - pozitív értelemben.

Kicsit ez talán gyerekesnek hat; De egyszerűen MÁNIÁM, hogy azt a hatalmas orrát, ami nagyjából az egész fejét betölti, azt piszkáljam, csavargassam, hecceljem.

Lényegében amíg engem a kis-foxi akar folyton zaklatni, leugrálni, s én őelőle szaladok, addig a nagy-foxi-t meg én piszkálom, s Ő így énelőlem menekül (már amikor van rá bátorsága, s már nem tartja viccesnek a dolgot).

Az egész kutya olyan, mint egy szürreális esztétikussággal kimunkált négy lábon járó nagy ORR, amibe még ráraktak két apró, buta fekete pontszemet (még szemfehérjéje sincs, csak két, perverziótól elbutult fekete pontszem (a kisebbik foxinál ugyanis állítólag bepróbálkozott)), s ami egyébként mindent ki is szagol - szinte amikor csak látom, a földet törli fel az orrával, annyira kutat.

Egyszerűen ha összefutok fele, ingerenciám támad arra, hogy azt a nagy orrát, amibe a kutya maga végződik, mint egy szimmetriai csúcspont, megcsavargassam.

Néha ugrálással és harapdálással helybenhagyja a dolgot (nem bántás szintjén), de néha meg igaz a kollégám mondása, hogy "ez addig lesz vicces, amíg a foxy is annak tartja"... bár ilyenkor is inkább csak elrohan, majd 10 méter után leáll, s ha közelítek, akkor ugyanazzal a tempóval s ugyanannyit hátrál, amitől az emberek többsége elég gyorsan idegbajos lesz (t.i. ez az a tipikus "itt vagyok előtted, de kapj el, ha tudsz").

Viszont hogy szemléltessem, mindenkinek megvan a gyengepontja : Ez a nagy böszmenagy ORR foxi viszont a telephelyen éjjeli s reggeli őrként "szolgáló" pulijának a rasztáira van teljességgel rágerjedve. Ha teheti, s van elég mersze, a pulinak a rasztáit szokta a fogával húzogatni. Kollégám akkor jelentette ki először a már említett mondását, ebben az esetben a foxira, miszerint "ez addig lesz vicces, amíg a puli is annak tartja".

A puli meg az autósokat bosszantja, amikor le akarnak parkolni (beül a kocsi elé, vagy csak akkor megy el az útból, ha kellőképp felmérte az autót), az autósok meg a kisfoxi-t, amikor majdnem elütik, s a frászt hozzák rá (az említettek miatt az asztalosok s a főnökség/vezetőség elég idegesítő kutyának tartják)... szóval itt körbe is ért a kör.

A lényeg viszont az a natúr négy lábon járó orrként ható foxi, akinél egyszerűen mániám az, hogy az orrát csavargassam - amikor épp kikapcsolódásra van szükségem -, s jóformán gőzöm sincs, honnét jött ez.

Nagyjából így néz ki, de foltosabb, sportosabb (szolidan izmosabb) testalkatú, s méginkább érződik rajta a nagy orrközpontúság hatása : [link]

Más is már viszonyult így foxy kutyához? Másnak is már voltak hasonló benyomásai ilyen megnyúlt koponyájú, orrformájú foxy-kal?