Ha Magyarországon belefolysz a kutyás életbe, tuti, hogy szerzel pár ellenséget? Vagy csak én látom ezt így?

Nekem csak négy éve van kutyám, amióta az eszemet tudom, erre vágytam. Alapvetően a kutyára, de néha elgondolkoztam, hogy milyen jó kis közösség lehet, hisz mindenki ugyanazt szereti, a kutyát, a legjobb barátját, társát. Ehhez képest pofán vert a valóság, a farokméregetés, kinek a kutyája milyen fajta (közegtől függően az a dicsőség, ha minél rosszabb körülmények közül mentett, vagy annyi fém van otthon a polcon serlegekből, hogy az öntöde is megirigyelhetné), mit eszik, mit tud, milyen iskolába jár vele, milyen fokozatai vannak, mennyire robotmódra engedelmeskedik. Ne értsetek félre, szerintem is kell a fegyelem, sőt, ha normálisan együtt akarunk élni, akkor alap. De én a kutyázást nem úgy képzeltem el, amit most látok. Én csak örömöt akarok, együtt élni a kutyáimmal, egészségesen tartani őket, ne legyenek se magukra, se másokra veszélyesek - az ehhez szükséges dolgokat megadom, megtanítom nekik, ha szükség úgy hozta volna, elviszem őket iskolába. Legalábbis én úgy képzeltem, hogy az iskola akkor szükséges, muszáj, kell, ha gond van (szóval ne úgy értse senki, hogy feleslegesnek tartom, meg aki szeretne, az menjen akkor is, ha nincs gondja, persze). Ehhez képest sokszor abba ütközök, hogy ha kutyát akarsz, már a kutya előtt nézd ki, hova viszed majd kötelező jelleggel, milyen tanfolyamokat végzel el, és ha nem így csinálod, sz.r vagy, nem vagy felelős gazda (sarkítok kicsit nyilván az egész írásban, szóval értsétek jól). Ugyanez a kajával, ha nem nyersezel, pokolra kerülsz, ha tápot adsz, akkor ha nem ezt, vagy azt, akkor a kutyád meghal már holnapután. És nincs semmi baj az egyéni véleményekkel, látásmódokkal, csak ne hittérítésbe, erőszakos meggyőzésbe menjen át, aztán ha nem sikerül, akkor meg a fentebb idézett "nekem van igazam mert te hülye vagy" kijelentésekbe.

Én elég nagyot csalódtam a kutyás közösségben, bár sokat tanultam még eleinte, de mostanra eljutottam oda, hogy ez nekem nem kell, mert már nem a felvilágosítás, tudás átadása a cél sok helyen, hanem a letámadás, a kiközösítés. És (lehet csak én vagyok ilyen) az ember frusztráltnak érzi magát, akarva-akaratlanul is elkezd agyalni, hogy nem jó gazda, meg hát a személyeskedés is betesz azért, stb. A Facebook remek szemléltetője ennek, ki is léptem majdnem az összes ilyen csoportból, csak a számomra információ szempontjából szükségeseket hagytam meg, és máris jobban érzem magam, a kutyáim boldogok, egészségesek, harmonikusan együtt élünk, nincs teljesítmény- és megfelelési kényszerünk.

Szóval ja. Nem csak Te látod így.

A kutyás életet nem az interneten kell élni elsősorban (bár az én hozzászólásom alapján is ez jöhetett le). A kutyás élet kint van a szabad levegőn. Ha arcba kell valamit mondani, akkor érdekes módon mindenki tud disztingválni. Tessék összejárni emberekkel kutyázni, az a valódi közösség, nem a fb csoport. Például erre is tök jó lehet egy kutyaiskola ;)

(A suli egyébként arra is jó, hogy programot nyújtson a kutyának és a gazdának. Sok kutya szeret ám tanulni, élvezik a sulizást, nem olyan dolog ez nekik, mint nekünk volt gyerekkorunkban, hogy egész évben csak visszaszámoltunk a következő szünetig.)

Én is pont azért írtam, hogy remek példa erre a fb, mert az csak példa, de ugyanez megy az életben is, csak igen, ott könnyebben kikerülöm, mert ha nem megyek arra, akkor nem dobja utánam a rendszer, hogy "őt ismerheted, ez érdekelhet" :) És pont ezért nagyon kevés emberrel járok össze kutyázni - ez volt a csalódás nekem.

(A sulihoz lehet nem írtam, de ne úgy értsétek, hogy feleslegesnek vagy hülyeségnek tartom, csak az a része bosszant, hogy ha nem jártál a kutyával iskolába, akkor nem is vagy jó gazda. )