Amikor épp nem tüzel a szuka lehet pároztatni? Vemhes lesz?
Zseniális. Ha felteszel egy kérdést, amiben egyszerre szerepel a 'szuka' és valamilyen tüzeléssel, ovulációval, pároztatással kapcsolatos szó, jönnek az önjelölt, vérszemet kapott "tenyésztők" és rögtön meghurcolnak, hiába vagy szaporító, vagy a 8-os Pistike Berettyóújfaluról, aki a biosz házijához kért segítséget. Félreértés ne essék, én is ellenzem azt ami folyik, de én úgy általában megtizedelném a tenyésztők engedélyét is. Minek annyi bulldog tenyészet pl? Hogy még egészségtelenebb állatokat tenyésszen, akiknek még nagyobb a hajlama a légcsőszűkületre? Őszintén, (globálisan) én előbb a menhelyi állatokat adnám gazdához, és azután gondolkoznék el a tenyésztésen. Mindenki szidja a 'szaporítókat', de a tenyésztők lényegében ugyanazt teszik: addig alakítgatnak egy vérvonalat, hogy akarva-akaratlanul is tele lesz hibával a fajta DNS-e, és 50 év múlva az átlag életkoruk kb 2 év körül lesz ezeknek a kis szerencsétlen nyomorék fajtatiszta kutyáknak. És persze a tenyésztők bőszen mondogatják, h ne szaporítson senki, hanem fogadjon örökbe, de mi lenne, ha megfogadnák a saját tanácsukat és segítenének a kutyagyártás helyett a már meglévő életeket megmenteni?
Munkám során nagyon sok kutyatenyésztővel találkozom és őszintén mondom, én nagyon ritkán látok olyat, aki nem a pénzért csinálja. Talán kereshetne normális munkát is az ilyen...
Nem lehet pároztatni, ha nem tüzel, ugyanis nem engedi magához a kant, és a kan sem fog iránta érdeklődni, így vemhes sem lehet.
Ha a normális időszakban, vagyis mikor nem tüzel a kutyád, meghágja egy kan, akkor az azért van, mert ledominálja, ami nem normális dolog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!