Melyik kutyafajta való nekem?
Amit szeretnék: közepes-nagyobb testű, megvédjen de ne legyen agresszív fajta, ne legyen túlságosan aktív, lakásban tartható.
Amit nyújtani tudok: napi 3-4 óra foglalkozás(hétvégén 4-7 óra), megfelelő ellátás, egy szerető család.
Rajtuk gondolkodom, de másik is lehet: német juhászkutya, rottweiler, amerikai staffordshire terrier, dobermann.
Válaszokat előre is köszönöm!
Ha a napi 3-4 órát valóban tartani tudod, az év minden napján, 10-15 éven át, akkor gyakorlatilag bármelyik jó lehet a fenti fajták közül.
Rotival én nem kezdenék, ha tapasztalatlan vagy még a kutyatartás terén.
A "legkönnyebb" ezek közül a német juhász, aztán a staffi, végül a dobermann, illetve a roti, de én azt kizárnám.
Bármelyik fajtát csak úgy javaslom, ha vállalsz vele kutyasulit, képzést.
A staffordok és a dobik elég aktívak, bár ha kellően le vannak fárasztva, mind fizikailag, mind agyilag, akkor tök jól elvannak a kanapén :) De ha már egy nap kimarad, akkor eléggé fel tud dúsulni az energiájuk, aminek a lakás látja kárát (mindkét fajtában van tapasztalatom). Talán a német juhász nyugodtabb, de mozgásra és munkára neki is szüksége van.
Jaa, az kimaradt igen, hogy kutyasuli lenne; szocializáció illetve engedelmes tanfolyamok és ŐV képzés.
Hétköznap sétálni, játszani, gyakorolni, futtatni hétvégén pedig kutyasuli+ hosszú séták/kirándulások is lennének.
Nem első kutyus lenne, volt már két kutyám, de udvaros házba.
Köszi a választ
"kutyasuli lenne; szocializáció illetve engedelmes tanfolyamok és ŐV képzés." - így merem ajánlani a dobit és a staffit is. Megfelelő neveléssel és fárasztással ideális lakáskutyák :)
Vásárlásnál figyelj oda, hogy jó tenyésztőtől vedd, ahol a kiegyensúlyozott idegrendszert is figyelembe veszik a tenyésztés során.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!