Kinek mi a véleménye a Svájci fehérkutyákról?

Szia!

Olvasgattam róla,mivel az nj-ből tenyésztették ki,nagyjából nem (vagy legalábbis nem nagyon,nem markáns az eltérés)különbözik, a kettő egymástól. Aki egy nj-nek a gazdája tud lenni,ennek a fajtának is tud majd ;)

Mivel,nem vagyok tapasztalt,ha valamit rosszul írtam,nem kérek lehurrogást!

Volt, egy szuka. Bár akkor még kanadai fehér juhászkutya volt a fajtaneve, még kevés volt az országban.

Persze, szubjektív dolog, de a kutyáink közül azt tartom legszebbnek. Hát még a kanok! Amihez viszont nem fér kétség, hogy rendkívül hűséges, intelligens és mindenféle értelemben szívós, kitartó volt. A kitartást jóértelemben írom, nem makacsságra gondolok.

A családhoz olyan hű volt, hogy tényleg olyan érzésem volt, hogy ölni tudna értünk. Voltak hozzá fizikai képességei is. Nagyon intelligens volt. Ösztönösen igyekezett jól viselkedni. Nem fegyelmezni kellett, inkább csak jóváhagyni valamit, vagy gesztussal, vagy kicsit feszült, emeltebb hangon nemet mondani. Mindent elsőre megjegyzett, és ami a fő, megbízhatóan be is tartott mindent.

Másnál sem ajánlott, de náluk végképp nem szabad otthagyni az ennivalót, hogy egyen belátása szerint. Ugyanis, kajánál, nála az nincs. Erre külön figyelmeztetett a tenyésztő. Túlzással, de a lényeget hangsúlyozva: képesek halálra enni magukat.

Ha sáros volt is, és pl. lefeküdt kőre, betonra, nem sok idő után homokszerű anyag volt a helyén, ha felállt, és szép fehér volt a szőre; közben nem tisztálkodott, és nem tisztítottuk. Házba, lakásba bemenetnél ez igen jó dolog.

Élete végéig egészséges volt, orvosnál – az ivartalanításon kívül - csak az oltásokért voltunk; a kötelezőért és a védőoltásokért. Pedig lépcsőzött is. Az udvar a kaputól emelkedős, így a terasz kapuhoz közelebbi végén négy lépcső van, a túlsó végén egy. Persze, többnyire a négylépcsős részen közlekedett, ha nagyon sietett, akkor néhány fokot kihagyva ugrott le. Sose volt baj a csípőjével.

Persze, nem tudom azóta mennyire túltenyésztett.

Inkább csak esetek jutnak eszembe.

Azt, hogy maga felé is tudta nyitni az ajtókat, csak addig nem volt így, míg nem érte fel a kilincset. És magától találta ki az eljárást, négyhónapos korától volt nálunk, egyke volt, nem láthatta másik kutyától. (Annyiban nem volt egyedi, hogy annak idején fajtaismertetőben is leírták ezt a képességét.)

Imádott úszni. Szőre nagyon hamar száradt.

Ivartalanításkor, a tapasztalt orvos alábecsülte az altató mennyiségét. A testsúlyához, korához mérten kapta, de mikor kijöttek érte a váróba, bágyadtan ugyan, de rájuk morgott. És elmondta az orvos, hogy még műtét közben is kellett plusz altatót adnia.

Volt egy hely, ahol több kutyás is összegyűlt. Pici korától bosszantgatta a kanokat, azok el-elhessegették, lenyomták, de kutyáknál „férfi” nem bántalmaz „nőt”. Viszont egy nagytermetű hosszúszőrű németjuhász szuka többször is bántalmazta; nem durván, de kitartóan. Aztán, nem sokkal ivarérése után, hiába figyeltünk, összekaptak. A kanadaink hamarosan a hátára feküdt, megadóan. Később derült ki, hogy csel volt. A németjuhász könnyű győzelmet érezve föléje állt, hajolt a torkához, mire a kanadai hátsó lábával erősen hasbarúgta. A német juhász vonyított egyet, elesett, mire ez felpattant, úgy állt fölé, hogy csak a mellkasát szorította le, de hátsó lábával nem lépett át, az alul levő hiába kapálózott, a levegőt rugdosta, ez meg elkezdte gyomlálni a torkán a szőrt. Igen nehezen tudtuk leszedni. Tapasztalat nélkül, ösztönösen jól harcolt.

Ha valaki, az utcán menve megharagította, például kiskorában cukkolta, azt később mindig vadul, hörögve ugatta, szinte tombolt. Erről nem lehetett leszoktatni. Jó, hogy nagyon sűrűrácsos, erős vaskapunk volt.

Ugyanakkor, akit beengedtünk, azt elfogadta. Mégcsak gyanakodva sem nézegette. Igaz, nem is barátkozott. És a kicsiket sem kellett félteni. Hiába volt sokszor, rohangálós izombomba, a gyerekeket véletlenül sem lökte fel, soha. (Persze, a felnőtteket se.) Ennek csúcspontja volt, mikor vendégekkel egy alig totyogó kicsi volt nálunk. Kicsit eltávolodott, mindenki örült, hogy tud önállóan járni. Viszont a kutyánknak intézkedni valója lett a kapunál, egy haragosa ment a járdán. Rohanni kezdett, a kicsi épp az útjában volt. De, a kicsi előtt lehasalt, kúszva kerülte ki, közben nyüszített, mert tartott tőle, hogy lemarad a találkozóról. De, csak akkor állt fel, mikor jóval túlhaladt, és rohant tovább. Megdöbbentünk, előtte soha ilyet nem láttunk tőle. Ennyire érzékelte, hogy bajt okozhat olyannak, akinek nem akar.

Biztosan sokaknak, más fajtákkal is vannak történetei. Jócskán benne vagyok a korban, volt néhány kutyám, de ez tényleg különleges volt. Bocsánat a hosszú szövegért, de jó volt emlékezni rá.

Két fehér juhászt ismerek közelebbről (az egyik TK-s szaporítótól van, a másik kiváló tenyészetből), mindkettő együttműködő, kedves, problémamentes darab, a német juhászhoz jellemben nincs sok köze. Lehet vele dolgozni, ha az ember akar, de alapvetően még az ŐV-t is játéknak fogja fel, nagyon jóindulatú fajta. Nem is kötözködős, inkább cukiskodással vagy elvonulással oldja meg a konfliktusokat. Olyan kis kényelmes középkategóriás kutya, családi kutyaként is elvan, de sportolni is lehet vele, nagyjából bármit. De a mozgás azért kell neki is persze, csak kerti kutyának vagy póráz végén tengődésre ő se való.

Ezt persze csak két kutya meg némi utánanézés után mondom, de alapvetően aogy elnéztem, kb. erre lehet számítani tőlük.

Tényleg kevésbé hajlamos a DP-re, mint a német juhász, bár nyilván itt is fontos a jó tenyészet, mert a szaporítók mindig szarnak bele az ilyenekbe, tehát nyilván nagyobb az esélye, hogy mégis DP-s legyen. Nem is olcsó fajta egyébként, hobbira tudtommal 150 körül adnak kutyát.

Fehér juhászom van. Igaz, hogy kevésbé hajlamosak a mozgásszervi betegségekre, mint a német juhászok, a hátuk is egyenes, ebből a szempontból szerencsére még időben elvált a két fajta.

Aranyos, ragaszkodó, megfelelni akaró, domináns, viccesen bunkó kutyák, én nagyon szeretem a habitusukat. És ha megfelelő helyről veszel még némileg ösztönerősebb, motiválhatóbb kutyát is találsz. Én mégis mostanában lebeszélek mindenkit erről a fajtáról, mert egyszerűen a tenyésztésükben az egyetlen cél az, hogy szépek, nyugodtak, tökéletes kiállítási kutyák legyenek -és ebben a magyar tenyésztők az élen járnak. A saját hobbi kutyámmal én dolgozok, de ezt senki más nem teszi itthon.

Legalább az egészségükre a többség figyel, de az idegrendszerre, ösztönökre sajnos már nem.