Le lehet szoktatni a séta alatti izgatottságról?
1 éves, nagyon aktív kutyám van.
Séta előtt az udvaron 30 percig szoktam vele játszani itthon, a végén már csak elterül és liheg, de amint felrakom rá a nyakörvet és előveszem a pórázt rögtön megváltozik.
Próbáltam, hogy ha előveszem sem mindig megyünk el otthonról, vagy csak kirakom valahova, aztán elteszem, hogy tudja, a póráz nem jelent automatikus sétát. Ez annyira vált be, hogy a kapuig már nem ugat, meg pörög, hanem odamegyünk, ott leül, én rárakom a pórázt, kinyitom a kaput, kimegyek, ő pedig hívásra jön ki, és itt vége a nyugalomnak.
Az első 3-4 percben nyüszög, rohanna, és húz. Ha megállok, rögtön hátrajön, de ahogy megmoccanok előre, megint húz. Ha a másik irányba megyek, arra húz.
De ez csak az első pár percben, utána nagyon szépen jön, illetve el szoktam engedni ahol tud futni, játszani, de ha itthon fárasztom előtte kicsit, az első pár perc akkor is borzalmas.
Nem is a séta alatti izgatottságról kéne leszoktatni, sőt, hanem a séta eleji viselkedéssel kéne kezdeni valamit.
Van erre valami megoldás? Ti hogy indultok sétálni?
Van megoldás. Eleve nem hosszú pórázon engedjük ki a kutyát a kapun, hanem röviden, így nincs tere bepörögni. Ha már a kapun kilépéskor hülye, akkor sztornó, megyünk vissza, és próbáljuk újra. Akkor indulunk el, ha annyira magához tért, hogy felnéz, a gazdára koncentrál, nem arra, hogy "megyünkmegyünkmegyüüüünk". Ezután az első 1-2 perc láb melletti séta (a lába nem előzheti meg a gazdáét) rövid pórázon, csak hogy észrevegye, hogy nem egyedül ment sétálni, és hogy a gazdához kell igazodni. Ha picit lehiggadt, akkor lehet kiengedni hosszúra.
Ez jól kivitelezve mindig beválik. Ha megköveteled tőle, hogy nyugton legyen, akkor nyugton lesz - nyilván nem másnapra, de ha mindig így indul a séta, akkor nem fog rápörögni az ökörködésre, hiszen az ki lesz iktatva a buliból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!