Engedélyezik még a dobermann fülvágását?
http://www.gyakorikerdesek.hu/allatok__kutyak__790832-kutyam..
Nesze nagyokos....
Szia!
Végig olvastam a válaszokat... inkább no comment.:)
Nincs betiltva a csonkitás magyarországon. Nekünk 2 amstaffunk van. Egy szuka akinek nincs kupirozva a füle, és egy kan akinek kupirozva van, mert kiállításra is fogjuk vinni, ha pedig nincs rózsafüle, ami elég ritka azt pont vesztesség.
Na de a lényeg. Nekünk olyan doki csinálta akihez külföldről is járnak hozzá. Külön kifejlesztett eljárással csinálja. Valami melegkéses technika vagy mi a neve.
Úgy kezdte, odamentünk, megvizsgálta, majd vénáján keresztűl folyamatosan adagolta a kutyánknak az altatót, hogy nehogy túl adagolás legyen, ezt kéne minden állatorvosnak csinálnia. Majd elaludt bevitte a műtőbe, lefektette az asztalra, elővette a sablont és elmondta hogy szerinte, mennyire kéne levágni, eldöntöttük, majd ezzel a sablonnal bejelőlte, na és én ezután kimentem onnan (a Párom közvetítette közben az eseményeket), majd olyan elektromos késsel kezdte el neki vágni, ami egyben rögtön meg is alvasztja a vért, vagyis nem fröcsköl, nem vérzik. Majd összevarta neki. Amikor készlet kezdett ébredezni, mire hazaértünk teljesen fent volt.
Elöször szokatlan volt neki, hogy valami hiányzik onnan, de hamar megszokta, és a fájdalomról annyit, hogy aznap állandóan neki ment az ajtónak, rosszalkodott, és egyszer se mukkant meg. Mindennap kentük neki hámosítóval, és 2 hét alatt teljesen begyógyult.
Még annyit, hogy én szivem szerint betiltatnám ezt, de a standard fajta sokszor "megköveteli". És persze amíg kiállításokon nincs törvényszerűen előírva és betíltva hogy tilos a csonkítás, addig mindíg is lesznek csonkítva a kutyák. Szóval el kéne dönteni, hogy akkor vagy teljesen legyen betiltva vagy ne.
De a dobi télleg csonkitva néz ki úgy ahogy kinéz. Ezek nélkül inkább kopónak néz ki. Ha esetleg érdekel, hogy mi hol csináltattuk írj privit.
Ez annyira égő! Ha már kampányoltok valami ellen akkor tudjátok is hogy miről van szó! :)
Előszöris lehet hogy természetesen egy dobi szép, a gond csak az hogy nem dobinak néz ki hanem egy agár, kopó keveréknek. Na annak szép de dobinak nem. :)
Másodszor: farokvágást, csakis 2-3 napos korig csinálnak. Lecsippentik, és a kölyökkutya már szopik is tovább nyugodtan. Felnőtt korban veszélyes műtét.
Harmadszor: van egy csonka farokkal SZÜLETETT kutyám. El kell hogy keserítsek mindenkit: az összes kutyánál gyorsabban fut és kb sebesség vesztés nélkül fordul meg a tengelye körül. Na jó mondjuk agarak nem laknak a környéken, azok talán utolérnék. Ezen kívül minden társával tökéletesen tud kommunikálni. :)
A fülvágást rendszerint a gazda végzi amikor már az új otthonban van a kölyök de azt sem lehet felnőtt korban csinálni. Mindig altatásban végzik a műtétet, manapság már modern lézeres izékkel, varrni sem kell meg húzkodni.
Amúgy belegondoltatok, hogy az vartalanítás sokkal jobban fáj a kutyának? Talán neked megnyugtató hogy van oka a beavatkozásnak! De a kutya nem tudja hogy az ivartlaanítás neki jó a fülvágás meg haszontalan! Ugyanúgy fél és ugyanúgy rossz neki... A skandináv országok meg h*lyék. Ha én pl oda akarok költözni akkor a kutyám haljo meg itthon bánatában hogy elhaytam mert vágott pl a füle és nem vihetem oda? Ilyen butaságot!
Beavatkozás az állaton
9. § (1) Az állaton fájdalommal vagy károsodással járó beavatkozást - az állat érdekében szükséges azonnali beavatkozások kivételével - kizárólag szakirányú végzettséggel, illetve az állattartók körében szokásos beavatkozás esetében csak gyakorlattal rendelkező személy végezhet.
(2) Beavatkozás érzéstelenítés nélkül csak akkor végezhető, ha az érzéstelenítés, illetőleg az ehhez szükséges rögzítés legalább akkora fájdalommal járna mint a beavatkozás. A gazdasági haszon céljából tartott állaton érzéstelenítés nélkül végezhető beavatkozásokról külön jogszabály rendelkezik.
(3)
10. § (1) Az állat küllemének megváltoztatása érdekében, továbbá más, nem az állat egészsége vagy későbbi egészségkárosodásának megelőzése céljából történő sebészeti beavatkozás - az ivartalanítás, valamint kutya esetében a tenyésztési hatóság által elismert tenyésztő szervezet tenyésztési programjában meghatározott küllemi előírások kialakítását biztosító sebészeti beavatkozás (fül-, illetve farokkorrekció) kivételével - nem végezhető.
(2) Az állat megjelölésénél az állat számára legkisebb fájdalommal járó megoldást kell alkalmazni.
olvass és utána okoskodj...........
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!