Milyen gyakorlatokkal tudom megtanítani a kutyámnak, hogy a fiam is fölötte áll?
Rám hallgat, a férjemtől tart egy kicsit, de a fiamat játszópajtásnak, vele egyen rangúnak, vagy alatta lévőnek tartja.
A fiam 7 éves, a kutya pedig egy 8 hónapos szuka rottweiler. Ha én nyúlok a kajájához, vagy akár a szájából veszem ki, hangja sincsen. A fiam csak a közelébe megy, már morog. De közben pedig az ül-fekszik-ereszd parancsokat megcsinálja a fiamnak is.
Csak ha a fiam futkározik, akkor néha kapdos felé, ahogy a pajtás kutyával teszi, valamint a fiam nem mehet a közelébe, ha kaja van előtte.
Elég, ha minden evésnél gyakoroljuk, hogy a fiam adja neki oda a tálat, előtte "eszik" belőle, és elveszi tőle többször úgy, hogy én is ott vagyok? Van még valami, amit tehetek?
Eleve kiskorától gyakoroltunk, mégsem sikerült hogy elismerje maga fölött állónak.





Ohhh gratulálok te vagy az első nő akinek van családja és ő a falkavezér. Szerintem a férjednek is gyakorolni kéne. Nekem 1 kangal szukám , káj kanom és egy kan óriás schnauzerem van. Ez tipikus történet. A kislányom és a schnauzer között is ez volt csak én már nagyon korán korrigáltam. Hát ha morog úgy seggbe rúgni hogy lezsibbad a lábad. A kaját pedig elvenni. Ha már megette akkor a tállal csapkodod meg a fejét. De amíg a gyerkőcöd nem cseszi le és nem lép fel ellene fizikailag addig nem tudja felette teljesen átvenni a hatalmat. De lehet hogy ezzel megoldod de nem teljesen. Szerintem ivartalanítsd .
Szerintem játéknál vagy elküldeni őt a helyéről. Meg ovi/suli már ha nem járnátok.
Köszi :)
Tehát tulajdonképpen a gyereknek kéne "lecsapnia" a kutyát, ha morog rá?
Amúgy amint hozzánk került elkezdtem tanítani, az volt az első, hogy a kaját bárki elveheti előle. Gyönyörűen ment. Első kettőnél morgott, kapott jelzés értékű pofont - még csak 10 hetes volt - utána hagyta. Csináltuk egy darabig, de a fiam leszokott róla, én meg nem unszoltam. Valószínűleg ez volt a gond. De ugye nem csak a kajánál, hanem játéknál is "pajtásnak" tekinti. A gyerek még nem tud akkorát ütni, hogy a kutya érezze. Amúgy meg hamar rájön, hogy mi a lényeg, mert kétszer odacsaptam, utána a gyerek nyúlt a tálért, már elhúzódott.
Ha lenne valami a gyereknél, teszem az egy bot, amivel fegyelmezi az nagyon rossz ötlet? Nem akarom hogy tartson az ilyen dolgoktól, de a fiam még tényleg nem tud úgy ütni, hogy a kutya igazán felfogja.





Köszönöm!
Próbálkozunk.















"Egy jó roti eltűr mindent a gyerektől."
Kivéve a jelek szerint azt, hogy a kajájához közelítsen. Ezek után azt is biztos eltűrné, hogy bottal üsse.





Kimegy hozzá, nem fél tőle.
Az alap gyakorlatokat megcsinálja neki is, ha nem vagyok ott akkor is, csak ezzel a kaja dologgal van probléma. Amit ugyan el lehet kerülni úgy is, hogy a gyerek nem megy oda, ha a kutya eszik, de nem ez lenne a célom, hanem az, hogy a gyereket is maga felett állónak tekintse.
Amúgy nem idegbeteg, halál nyugis kutya. Ez az egy gond van. Nekem azt is engedi, hogy a szájába nyúlkáljak, kaját kivegyem belőle.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!