Szerintetek jó hogy ennyi fajta kutya van?
Mi azzal a probléma, hogy sok fajta kutya van? Sokban különbözik a jellemük, a külsejük, így mindenki talál olyat, ami leginkább illik az életviteléhez.
Vegyünk példának két közepes testű kutyát, a beagle-t és a cocker spánielt.
A beagle vadászkutya, természetéből adódóan sok mozgásra van szüksége, nagyon igényli a fizikai és a szellemi munkát is. Önfejűségéről híres, tehát csak hozzáértő, következetes gazdi mellett lesz kiegyensúlyozott.
A spániel ezzel ellenben kifejezetten jámbor, igazi családi kutya, sokkal kevesebb mozgásigénnyel.
Szükség van több fajtára, hogy ne csak azok részesedhessenek a kutyatartás örömeiben, akik napi 2-3 óra intenzív játékot, tanítást és mozgást tudnak biztosítani a kedvencüknek. Ráadásul így nem áll fenn a veszélye annak, hogy nem olyan jellemű lesz a kutyus, mint amilyet elvártál, ami örökbefogadásnál azért elég gyakran előfordul. Nem azt mondom, hogy nem jó dolog menhelyrőlkutyát hozni, de azt inkább csak az tegye, akinek édes mindegy, hogy hiperaktív vagy lusta kutyája lesz.
Állatjóléti szempontból sokkal nagyobb probléma a temérdek keverék kutya. Általában elmondható, hogy azok, akik sajnálják a pénzt a kutyavásárlásra, az az ivartalanításra és normális eleségre is sajnálni foglya. Nyilván ez nem minden esetben igaz, de általánosságban azért elmondható.
Menhelyről befogadott kutyát nem csak azért lehet befogadni mert nem kell èrte fizetni. Hanem talán azért is, hogy a kutya élete jó legyen. Én ha tehetném befogadnék egyet, nem kölyök kutyit hanem idősebbet hogy szép élete lehessen végre neki is. Persze egy kiskutyát is befogadnék, csak -mint írtam- nincs rá lehetőségem.
Szerintem igen is probléma, hogy sok kutyafajta van. Én személy szerint ezeket a divat kutyákat nem kedvelem.
Azt ugye tudod, hogy a menhelyek azért vannak tele, mert a "gazdik" nem azt kapták, amire számítottak, és nem tudtak érte felelősséget vállalni? Ezért problémás keverék, vagy szaporítótól származó kutyát hazavinni. Nem tudhatod, hogy milyen vérvonallal rendelkezik, és hogy a felmenőinek milyen tulajdonságai fognak dominálni rajta. Ha pl egy lakásba gyerek mellé akar valaki egy kis testű kutyát, akkor azért elég kellemetlen, ha egy hiperaktív, vadászkutya ősökkel rendelkező ebet sikerül hazavinni. Ilyenkor jobb esetben visszaviszik a menhelyre, rosszabb esetben az utcára kerülnek. Direkt kihangsúlyoztam, hogy szép dolog az örökbe fogadás, de csak az tegye, aki akkor is gondoskodni tud róla, ha nem olyan lesz a természete, mint amilyet várt, különben önmagával és a kutyával is ki fog tolni. Még ha nem is válik meg tőle, nem lesz kiegyensúlyozott egy olyan kutya, akit a szükségesnél kevesebbszer visznek el sétálni, vagy nincs lehetősége szellemi munkára.
Elég rendesen sikerült félreértened a mondandómat, pedig tényleg csak az állatok jólétét tartom szemelőt.
Miért lenne jobb, ha csak 30 fajta lenne? Ezt nem is értem. Légyszíves magyarázd már meg, mert ennél nagyobb ostobaságot rég nem halottam. És melyik fajtákat pusztítanád ki?
De gondolkozz, azért van ennyi terelő kutya, mert rengeteg féle terelő munka létezik, egymás munkáját nem tudják ellátni a kutyák. Vadászatnak is sok típusa van, nem elég egy fajta rá! Ugyan így segítőkutyának, szolgálati céloknak, őrzésnek, szánhúzásnak, a rengeteg sportnak is sokféle típusa van, egy-egy fajta kevés!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!