Van olyan akinél 2 lány kutyus van a lakásban? Hogy bírják egymást?
Figyelt kérdés
Nálunk 2 pincsi van.2010. ápr. 7. 12:43
1/10 anonim válasza:
Nálam 3 van. A titok nyitja hogy te légy a főnök és akkor elfogadják a döntéseidet. Nekem mióta együtt vannak, legfeljebb egyszer kaptak össze. Mert a harmadik kamaszodott. De ennyi. Én vagyok a főnök, ven egy sorrend, aszerint etetem, simogatom, nevelem őket, minden ilyen sorban megy.
2/10 anonim válasza:
Nekem is kettő lány van: egy stafford és egy csivava. Imádják egymást. Bár a staffi már 6 éves volt, mikor a pici kb. 8 hetesen idekerült. Először nem értette, szagolgatta, nézegette, aztán elkezdett úgy bánni vele, mintha a kölyke lenne. Neki soha nem lehetett sajátja, mert elgennyesedett a méhe még kiskorában és ki kellett venni. Azóta a pici is már 1 éves, bármit tehet a naggyal, a fülét húzhatja, a hátára mászik. Nagyon óvatosan bánik vele a staffi, vigyáz rá, védelmezi. Ha egy másik kutya csak rámordul a kicsire a staffi már ugrik is. Imádnivalóak!
3/10 A kérdező kommentje:
Hozzánk tegnap került a pici, 8hetes, a másik 2éves. Eddig úgy tűnik tetszik neki, már játszana vele, dehát még kicsi ő ahhoz. Meg meg akarja a kicsit "dugni", ez miért lehet?:)
2010. ápr. 7. 13:10
5/10 A kérdező kommentje:
Mármint ő akar uralkodni a kicsi felett?
2010. ápr. 7. 13:30
6/10 anonim válasza:
Igen.
Hozzám most került egy 9 hetes spániel lány, már van egy féléves kanom, és a csajos akarja néha megd.ni a nagyot :) , de ivartalanítva lesz, bár gondolom előbb-utóbb úgyis felhagy vele.
7/10 A kérdező kommentje:
Párom mondta,h biztos leszbikus a nagy:D
2010. ápr. 7. 13:55
8/10 anonim válasza:
Az kan, nem lehet leszbi. :) Csak leírtam, hátha esetleg segít, de ha nem, nem. Meg kell őket nevelni, és akkor bírják egymást. Fennel könyve is nagyon jól leírja a dolgot.
9/10 A kérdező kommentje:
Mármint az én "nagy" kutyámra mondta,h leszbikus...de úgy tűbik jól megvannak:)
2010. ápr. 7. 19:13
10/10 anonim válasza:
Szukák általában jól megvannak egymással, csak ne kerüljön "kakas a tyukolba", mert akkor megy a harc a domináns alfa szerepért. Nem lesz szerintem baj. te vagy a főnök, és a falkában utánad is van egy sorrend. ezt meg nekik kell eldönteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!