Mikor érdemes kutyát venni a kislányomnak? Most 6 hónapos! Milyet? Labrador jó lesz?
Én annyit mondok, hogy abból a szempontból nyilván jó ilyenkor, hogy bár kemény így együtt, de mivel a gyerekkel nyilván otthon van az édesanyja, ezért legalább megoldható, hogy a kutya nevelésére is jusson idő. De ezt alaposan át kell gondolni, mert tényleg elég kimerítő lehet így egyszerre és ha nem tudtok időt szánni a kutyára, akkor hülye lesz és utálni fogjátok, ami senkinek nem jó.
A labrador amúgy nagyon jó családi kutyának, de arra fel kell készülni, hogy úgy három évig elég bolondos :) Ebbe beletartozik az is, hogy egy botladozó kisgyereket könnyen felboríthat véletlenül forgolódás közben. Hatalmas a mozgásigénye, abszolút lelőhetetlen, szóval tényleg igényli, hogy foglalkozzanak vele. Az enyémen úgy hat éves korában kezdtem észlelni, hogy már határozottan komolyodik, most lassan 9, már komoly hölgy, de néha még mindig tud úgy viselkedni, mint egy kölyök.
Az biztos, hogy engem teljesen elvarázsolt ez a fajta, nekem pontosan ilyen kutya kell. Amilyen szertelen idióta tud lenni kölyökkorában, olyan rendíthetetlenül jó fej felnőttként. Nem lehet kibillenteni a lelki egyensúlyából, ha valami ember-állat bántani akarja, azt egyszerűen nem érti, de semmi agresszió. Egyszerűen ordít róla, hogy barátságos, komolyan többször is előfordult már, hogy olyan ember simogatta meg, aki mondta, hogy komolyan fél a kutyáktól, de úgy érzi, vele megpróbálhatja :) Simán összeengedhetem egy csapat idegen gyerekkel, hogy nyúzzák és abszolút békésen tűri. Nekem nincsenek gyerekeim, de a húgoméknak van négy, ők mind nagyon szeretik. Imád kirándulni, imád a Dunában vagy egyéb vízben úszkálni, imád labdázni. Arra figyelni kell, hogy imád zabálni is és mivel tökélyre fejleszti a kunyerálást, ezért nagyon könnyen elhízik, rengeteg kövér labrador van, de ezt nem szabad hagyni, lényük fontos része az ugrabugrálás. A bundája pont jó a magyar éghajlathoz, télen nem fázik, nyáron még épp elviseli a forróságot, a sár simán kihullik belőle, így ápolást nemigen igényel, de vedléskor azért hullik rendesen.
Házőrzésre teljességgel alkalmatlan, imádja az embereket, az enyém is nagyon szeret ismerkedni, a bizalmatlanság gyakorlatilag ismeretlen fogalom nála.
A kislányodnak majd olyan 12-14 éves kora körül leghamarabb, ha felelősségteljes kislány lesz.
A családba, a kislányod mellé, azt szokták javasolni, hogy vagy a gyerek, vagy a kutya legyen legalább 2 éves, amikor összekerülnek.
Tehát majd 2 éves kora után érdemes, amikor már érti, hogy az nem játék.
A labrador amúgy (jó tenyésztőtől) igen, jó választás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!