Szerinted hány éves gyereknek való már kutya?

Kinek mit jelent a felelősség. Ha azt nevezzük annak, hogy a gyerek leviszi sétálni, tanítgatja (mert egy 12-13 éves általában helyesen nevelni nem tudja a kutyát), esetleg enni ad neki, akkor igen, ezt megtudja csinálni egy 12-13 éves.

De kérdés, hogy a gyerek ezt minden körülmények közt megteszi-e. Felvállalja-e hosszú éveken keresztül, hogy még a haverok bulizni, kirándulni, nyaralni mennek addig ő nem mehet, mert sietni kell a kutyához. Szerintem sok embernél (nem csak gyereknél) ilyenkor jön az, hogy majd a szülők leviszik, vigyáznak rá a nyaralás alatt. Egy gyerek nem tudja finanszírozni az anyagi részét az állattartásnak, hiába megy esetleg diákmunkára azt a pénzt általában nem a kutyájára költi, még ha a kaját megis veszi, oltatja is, a váratlan kiadásokra nincs pénze (és tudom ez természetes is így, nekem se lenne pofám elkérni a gyerekemtől erre pénzt). Lehet én látom túl "drasztikusan" ezeket a dolgokat, de ez azért van, mert nekem semmi segítségem nincs a kutyáim terén (se anyagi se egyéb), de ezt tudtam akkor mikor vállaltam őket(mert az egyik nekem is a férjem rábeszélésére lett, aki kb 1 hónap után közölte, hogy ő rájött nem szereti sétáltatni, nem tudja mit kell neki enni adni, de ő nagyon szereti, jól elvan vele mikor otthon együtt tvznek). Én vittem a házasságba a gyerekkori kutyámat (ezt se sok férfi/nő nézi el), függetlenül attól, hogy nem volt egyszerű tartani a gyerek mellett, mert nem szocializálódott rendesen (ekkor éreztem igazán, hogy gyerek fejjel nem jól neveltem). Én ezért mondom mindig minden szülőnek, hogy csak akkor vegyen kutyát, ha ő készen áll az elkövetkező 15 évben arra, hogy ellássa, mert az úgyis az ő kutyája lesz.

Egyértelműen serdülőkor vége(3 évet tanultam pszichológiát), úgy 16 éves kor, fiúknál később.

A realista

Csakis a családnak legyen kutyája.

Ismerek 12 éves gyereket, aki remekül ellátta a kutyáját, tanította, nevelte, a kutya szuper lett.

Aztán beindultak a hormonok, jöttek a fiúk, nem ér rá a kutyával foglalkozni.

Egész életemben kutyát szerettem volna, persze a szüleim nem engedték. Aztán 11 éves koromban meghalt a nagypapám, a nagymamámra maradt egy neveletlen 12 éves szánhúzó, akit ő nem tudott sétáltatni. Elvállaltam, hogy minden nap elviszem egy órára. Neveltem, tanítottam, sikerült elérnem, hogy póráz nélkül is sétáltathassam, vissza tudtam hívni. Mindezt 11-12 évesen, egy olyan kutyával, akiről a felnőttek már évekkel ezelőtt lemondtak, sétáltatása szenvedés volt, midenkit fellökött, húzott. 14 évesen végre saját kutyám lehetett: egy mudi. Sajnos nem alakultak olyan jól a dolgok, mint amire számítottam. A kutya nagyon domináns kan volt, bár igyekeztem, nem sikerült megnevelnem. De próbálkoztam, nem adtam fel, jártam vele suliba, hívtam kiképzőt és sikerült engedelmes kutyát faragnom belőle. Most munkavizsgája van, versenyszerűen terelünk. Soha nem gondoltam, hogy fel kéne adni, a nehézségek ellenére sem. Minden nap 2 órát megyünk sétálni, ha délután nincs időm, akkor reggel felkelek egy órával korábban. Igen, tényleg nem tudnám a saját pénzemből ellátni, ez része a szülőkre marad, de minden mást én csinálok.

17/L

Én 9-10 évesen kaptam a tacsikeverékemet, én etettem (ez nagyon alap), sétáltattam, tanítgattam és gondoztam, senkinek nem kellett segítenie. A két macskámmal is én szoktattam össze, persze abban anya is részt vett :) Nagyon értelmes, kedves kutya lett, mindegyik barát, rokon imádja :D

12/L