Mikor először hazavisszük a kiskutyát, mit hogyan?
Pár hét múlva megyünk a kölyökkutyáért. Az lenne az első kérdésem, hogy a kocsiban hol legyen? Az ölemben betakarva, vagy a lábunknál lent?
Mennyi időt bírnak ki az autóban? Mennyi idő után érdemes magállni egy kicsit kiszállni vele?
Amikor hazaértünk, gondolom félni fog, új lesz neki minden. A helye kint lesz egy nagyobb elkerített részen a kertben. Az elején oda vigyük, vagy még nem lehet kint hagyni (10 hetes lesz)?
Köszönöm előre is a válaszokat! :)
Legalább az első pár héten legyen bent veletek a lakásban, az semmiképp nem jó, hogy egyből kirakjátok a kertbe. Hozzátok és az új helyhez kell szoknia. Meg most amúgy is hideg van még kint egy kölyöknek.
Most hogy pici, szerintem lehet vinni ölben a kocsiban. 1-2 óránként kell nagyjából pisilnie.
Köszi a gyors választ!
És a cicával rögtön találkozhat? Tényleg, hogy lehet őket összeszoktatni? Lassan 7 éves, leginkább kinti, ivartalan lány cicáról van szó. Nagyon szelíd, barátságos, de eddig csak egy olyan kutyát ismerünk, akivel jóban van. Egyébként nem nagyon szereti a kutyákat.
Januárba hoztuk haza a 9 hetes kutyánkat. A tenyésztő már kint tartotta Őket és azt mondta, hogy csak akkor vigyük be, ha nagyon hideg van, egyébként nem igényli.
Akkor voltak ezek a mínusz tízen fokok. Féltettem, ezért bevittem, de nem tudott aludni. Egész este jött-ment, lihegett és ivott meg pisilt. 2 napig nyűglődtünk, aztán kitettük. Azóta is ott alszik. Nekünk üvegajtónk van, szóval belát. Nem sírt semmit.
Az autóba az ölembe vettem, de mindig lemászott a lábamhoz, így ott hagytam és úgy jöttünk haza. Az út kb. 1,5 óra volt, kibírta.
A macskával azonnal összeismertettük.
Megszaglászták egymást és mindenki ment a másik irányba. Azóta már tök jól vannak és játszanak.
Féltem, hogy a macska túl vad lesz vele, de érdekes módon a kutyával nem volt olyan, mint pl. az én kezemmel szokott :)
Köszönöm a válaszokat!
3. válaszoló, milyen fajta a kutyusod? :)
Milyen kutyát viszel haza? A vizslát tényleg ne rakd ki, de egy husky kölyköt eszembe nem jutna bevinni azért, mert "hideg van".
Az autó egyéni kérdés. A mienk öt perc után behányt, de felnőtt korában nem volt ilyen gondunk. Én vinnék valami szállító eszközt neki. Mi anno egy sima felül nyitott karton dobozba tettük, ami öt perc múlva igen jó döntésnek bizonyult a fentebb vázoltak miatt.
Egy egészséges, jó idegrendszerű kölyök inkább kíváncsi lesz, mint látványosan félős. A nyüszítős érzelmi zsarolásnak ne engedj, mert könnyen sosem szabadulsz tőle, ha megtanulta, hogy hat rád. Este alszunk, nem játszunk. Amúgy kis logikával nem lehet nagyon elrontani az első napokat. Hagyjátok hogy szépen körbejárjon, megszaglásszon mindent, ahova tilos menni, azt kezdhetitek azonnal tiltani (és ez minden más tilos dologra igaz). A macskát nem félteném, szerintem találkozhatnak nyugodtan, inkább a kutya védelmében felügyelném a találkozást...
Ne úgy képzeld ezt, mintha téged vittek volna el a szüleidtől 10 évesen. Pár nap alatt tökéletesen be fog illeszkedni a kutyus az új családba, villámgyorsan kezd majd tanulni és meg fogja szokni a napirendeteket is, ha betartatjátok vele.
Szia!
Mi tavaly nyáron hoztuk el a szintén 10 hetes kiskutyánkat, pont a legnagyobb melegben, így még a tapasztalataim viszonylag frissek.
Nem vettünk neki szállító boxot, mivel szerencsére csak 20 perces volt a távolság hazáig. Akkor pont a 40 fokos melegek voltak, ezért egy sima kartondobozban hoztuk haza magam mellett az ülésen, kicsit lehúzott ablakokkal, de így is nagyon melege volt. Nem tudom milyen messziről hozzátok, de szerintem legkésőbb 2 óránként álljatok meg kicsit pihenni, neki is nehéz lesz idegen helyen órákig utazni. Nekünk remekül sikerült időzítenünk, az amúgy is fekete, nagy bundájú kutyával pont délben értünk haza, pedig korán felkeltünk és elindultunk érte, de az idő elszaladt:D
Kivettük a kocsiból, leraktuk a fűre, és mivel épp ebéd után hoztuk haza, ezért itthon ahogy leraktuk, csak aludt. Mivel ő volt a legelső kiskutyánk, tapasztalatlanok voltunk, kétségbe estünk, hisz a régi helyén szaladgált, itthon fel sem kelt, nem ivott egész délután, csak feküdt. Aztán persze este 10 körül amikor kicsit hidegebb lett, kezdett felélénkülni, kiskutyaként viselkedni.:)
Nyári szünet volt, így az első hetet teljes egészében vele töltöttük, szerencsére hatalmas szerencsénk volt, mert éjjel egyáltalán nem sírt, ami furcsa volt, hogy nappal viszont percenként nyüszögött, ahogy abbahagytuk a játékot, újra észrevette, hogy nem a régi helyen van, és persze, hogy rosszul érezte magát. Arra készülj, hogy kb. 2 hétig ez lesz, lehetőleg hagyd figyelmen kívül, nem kell babusgatni és táplálni a kezdeti félénkségét, és ne aggódj, meg fogja szokni az új helyet, én sem tudtam elképzelni eleinte, hogy vajon milyen lesz, amikor már nem fog sosem sírni:D
Játssz vele sokat, szaladgáljatok, ismerjétek meg egymást, de ne legyél a nyomában, hadd fedezze fel a környezetét!:) A mi kutyusunknak, hihetetlen, de nagyon fontos volt az első héten, hogy mindig hozzáérhessen valakihez, képes volt a lábamon-kezemen aludni, aztán amikor már látta, hogy nem hagyjuk magára és végül mindig hazamegyünk, már megbízott bennünk, és pár nap után a kertet is körbe merte járni:D
Az első pár napban szerintem aludjon bent, legyetek neki láthatóak, így sokkal hamarabb abba fogja hagyni a sírást, mintha napokig kéne egyedül szenvednie a kertben. Én vettem neki egy nagy plüssmacit, azóta is megvan neki, és nagyon hasznos volt, hogy az anyukája szagát rá tudtam kicsit dörzsölni, és ahhoz bújt első időkben, nagyon cuki volt:D
Ha bent lesz mutasd meg neki a kosarát, vizes tálat, kint esetleg a házikót, aztán hagyd, hogy a saját tempójában közelítsen feléd és az új lakhelye felé:)
Sok sikert és jó kutyázást!:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!