Miért szólnak le az ismerősök, hogy miért nem jó a keverék meg a menhelyi kutyáknak senki nem ad esélyt?
Kutyát szeretnék, lehetőleg teljesen fajtiszta kutyát, de közben a tárcámra is figyelnék szóval az olcsóbb eladóktól vennék.
És miért mondják, hogy jobb lenne, ha már fajtisztát akarok, hogy ha rendes és nem olcsó tenyésztőtől vennék?
Tegnap kerültek ezek szóba, jövő héten biztos rákérdezek, de addig érdekelne.
Azért van ennyi felháborodás, mert lassan a csapból is az folyik, hogy mi a különbség a tenyésztő és szaporító között, és hogy évente több száz kutyát altatnak el, mert senkinek sem kell, és több év menhelyi sínylődés után sem találtak gazdára. Tudod, a világ sokkal jobb lenne, ha a szaporítók nem léteznének. Egy olyan világ lenne, ahol 2 csoportra osztódnának az emberek (a kutyaszerető emberek), az egyik csoport, ahol a kedvenc (kinézett) fajtáikat tartják, de gondosan összegyűjtötték rá a pénzt, és megvették az egyik/másik legjobb kennelből. A másik csoport pedig, a menhelyről befogadott kutyák gazdái. Persze, a két csoport keveredhet, én is úgy tartok és fogok is tartani kutyát, hogy 1-2 befogadott, és 1 fajtatiszta. Csak mert nem szeretnék lemondani a kedvenc fajtámról, de ha megtehetem, hogy több kutyát tartok, akkor a "többi" az mentett lesz, mert annál hálásabb nincs. (tapasztalat:D)
De sajnos ilyen világ nincs, mert az emberek inkább megveszik sufniból a fajtajellegű KEVERÉKET, ami jobb esetben hasonlít külsőre és belsőre is a fajtára, de valójában nem teljesen az. Plusz betegek, annyi, de tényleg annyi szaporítós beteg kutyát látok :( Nyilván van kivétel, akik "megússzák", de nagyon sok a beteg egyed. És sajnos hiába papolok, hogy mennyire nem jó a szaporított kutyák tovább szaporítása, aki akarja, az úgy is meg fogja csinálni. (egy ismerősömmel próbáltam szép szóval beszélni, felhívni a figyelmét a negatívumokra, de semmi, egyik fülén be a másikon ki, már úgy újságolta el, hogy következő tüzeléskor jönnek a kutyák..) :( :(
Hála égnek, corgit olcsón nem nagyon fogsz kapni, még szerencsére nem kapták fel annyira a szaporítók, nem túl sok van az országban. Remélem, így is marad.
Teljesen igazuk van azoknak, akik ezt mondták, ha fajTatiszta kutyát akarsz, arra rá kell szánni a pénzt, utánajárást. Vagy fajtamentés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!