Félek hogy elveszítem, mit tegyek?

Először is: bocsánat a hosszúságért.

Saját kutyám nincsen, nincs rá elég időm és pénzem, így én nem szeretnék bevállalni egyet, ahogyan anyukám sem (15 vagyok). 4 éve megismertem egy kutyát, aki le volt sz*rva, ha valaki fölé hajolt, odakapott, stb, engem is sebesített már meg. Egy ideig nem foglalkoztam vele, néha elvittem sétálni, mikor megengedték, aztán mikor nagyobb lettem (kb 12-13), elkezdtem vele foglalkozni. Egy év múlva elfogadott, ha hallja, hogy bekanyarodok az utcába, már ott áll a kerítésnél és vár, szájában van a póráza - mostanra már azt is megengedi csak nekem, hogy a szájában nyúlkáljak. Az utóbbi pár hónapban sajnos nem volt rá elég időm, nem tudtam kimenni hozzá, de mikor pár hete kimentem, majdhogynem sírt - komolyan mondom, nem szokásom emberiesíteni a kutyákat, de éppen csak nem voltak könnyei. Pár hete újra ki tudok hozzá menni, és érzem, hogy be van lassulva, nem tudunk már úgy menni, ahogyan régen - volt, hogy 15 km-t jött mellettem bicó mellett. Sokkal többet fekszik, be van lassulva. A 4 év alatt nagyon egymáshoz nőttünk, tulajdonképp a második gazdája vagyok, jobban hallgat rám, mint az eredeti tulajára (sőt...). Egyre jobban érzem azt, hogy nincs már annyira kedve sokat menni, bár nincsenek fájdalmai, szeret már inkább csak mellém feküdni, és a fejét az ölembe hajtani - tegnap 1 órát ültünk így, totál mozdulatlanságban. Sosem volt baj az egészségével, de mikor kilépek a kapun, úgy érzem, mintha másnap kaphatnám a hírt, hogy nem lesz kivel foglalkoznom többé, ez a kutya rángatott ki a depresszióból.

Szerintetek mit tegyek? "Szakítsak" vele most, és nem fog annyira fájni, ha egyszer tényleg jön a hír, hogy végleg nem lesz, vagy még menjek hozzá, és majd csak később omlok össze? Nem tudom, mi lenne a helyes, ezen rágódok már hetek óta.

Köszönöm az [értelmes] válaszokat...