Hogyan szoktassak egymáshoz két kutyát?
Figyelt kérdés
Miután a minap sajnos meghalt a 9 éves labradorunk, tegnap hoztunk a mudi-keverékünk mellé egy 3 hónapos labrador kiskutyust, hogy ne legyen egyedül. A kiskutya folyton barátkozna, de a mudi csak morog és vicsorog.2015. aug. 17. 08:00
1/3 anonim válasza:
Meg kell tiltani mindkettőnek a másik csesztetését, sokat eljárni együtt sétálni, és az ilyenek elkerülése érdekében mindkét kutyát rendesen szocializálni meg nevelni.
2/3 anonim válasza:
Sehogy nem tudsz majd ők ketten megdzokják egymást idővel nem szabad ezt el sietni
3/3 anonim válasza:
Suliba kéne vinni mindkettőt, és pár alkalom után összeszoknak.
Lényegében fojtót kell rárakni az idősebbre (nem, nem veszélyes eszköz, sokkal hasznosabb, mint a kiabálás.), szájkosárban egy semleges területen összeszoktatni őket. Ha morog, akkor rántani rajta, és pár alkalom után felfogja, hogy ha bunkó, akkor fáj neki. Ha pedig csóvál, kedves, akkor nagyon dícsérni. És ezt is felfogja. Aztán ő is úgy fog dönteni, hogy kedves lesz, mert akkor jutalom jár(jutalomfalat), és dícséret, simi, kedvesség. Aztán később pedig össze is barátkoznak, nem csak összeszoknak, és társak lesznek.
Sok sikert!
* Ja, amit leírtam, azt inkább ha más nem, csak egyszer, de kérjétek meg egy kiképzőt, hogy mutassa meg helyesen a dolgokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!