Kezdő gazdisnak lehet malinois-ja? (KOMOLY CÉLOKKAL)
Még sose volt kutyám, de jártam már (most is járok) kutyasuliba. Mivel nem tudom, hogy mennyibe kerülne a hallássérült segítő kutya kiképzése. Ezért, úgy gondoltam, hogy ez is beleférne, hogy segítsen nekem a mindennapi életben. (Szerencsére, hallok valamennyit, dehát nagyothalló vagyok. A kapucsengőt nem mindig hallom, sajnos. Ezért a jövöbeli társam segítene.)
Másik meg az, hogy ha szerencsém lesz, akkor kutyabarát munkahelyére vinném magammal. (Ha nem, akkor sem okoz gondot, mert foglalkoznék vele akkor is. Munka után.)
Szóval a céljaim az lenne, hogy szeretnék ÖV-re járni, frisbee-zni, agility-be is belekostólnánk. Szeretnék eljárni vele kiállításra is, ha persze alkalmas lenne arra is. Világ Bajnokságba is el szeretnék jutni.
Találkoztam már nem egyszer malinois-sal. Von Dorlatos kennel tulajdonosával is.
Nem tudom, hogy megengedjem-e magamnak, hogy ő legyen az első kutyám, még akkor is ha ki tudnám elégíteni a szükségleteit..
Ti mit gondoltok?
Igen, tisztában vagyok, hogy ez munkakutya, és 10-15 évről fog szólni a kutyatartás..
Előre leszögezném, hogy panel lakásban fogok élni majd. Dehát velem lesz. Nem kertes házban. (Még ha ott is élnék, akkor sem hagynám kint..)
akumi:
Nálam nem az a indok, hogy mali a divat.:) Igaz, sajnos már kezd népszerűvé válni. De a border még most is divat. Ha már itt tartunk a divatkutyánál, akkor már rég beszereztem volna bordert..
Azért mert, border nem áll meg ÖV-ben..Szóval, a mali mindenben megállja a helyét. A többi sportkutyus, pl. uszkárt sem láttam még ÖV-zni..
Nyilván nem csak ezért, mert elöször még németjucit szerettem volna. Mert sokan azt mondták, hogy nekem az lenne jó az első kutyának. De mivel ÖV-ben azért más a kiképzés, főleg malinál. Azt olvastam, hogy azok a szerencsésebbek akiknek nem volt még n.jucik. Mert akkor kevesebb az esélye annak, hogy malit teggyünk tökre..Szóval ha mégis nj lenne az első, akkor később malit szeretnék, de akkor már ugyanolyan "módszerrel" ÖV-znék..és ezt nem szeretném, főleg hogy tökre tegyem a malit.
És mert malit szeretném. Nem azért mert divat kutya..
De elgondolkodtam Beauceronon is..
"21:46":
Köszönöm, hogy megosztottad ezt velem.:)
"21:50"
Igazad van.:)
"05:08"
Szabad megkérdeznem, hogy melyik országban vagy? Például milyen utasításokról lenne szó?
"08:42"
Huh, az igen.:D Örülök annak, hogy megtudtátok oldani.:) Köszönöm.
"11:36"
Köszi!:)
Ha nem mondtad volna, hogy világbajnokságra igyekszel, azt mondtam volna, hogy nosza. De az első kutyáját mindenki elcseszi - a millióból egy szerencsés kivétellel, aki egy tényleg jó társaságot talál a kutyázáshoz, meg véletlenül egy 100%-ig passzoló kutyát fog ki, akit ösztönből jól nevel. Mert ugye a kiképző sem tudja fogni a kezed a nap 24 órájában, és a kutya sportképzése a legkisebb dolog, a mindennapi életben attól még bármit elbaltázhatsz. És mire kiderül, hogy benéztél egy rakat fontos apróságot, addigra ott állsz egy félkész kutyával, akivel mégiscsak valami alapvető probléma van, és úgy érzed, hogy összeomlott az egész. Ezt kerülheted el egy "gyakorló" kutyával, akivel nincsenek nagy terveid, "csak" megtanulsz kutyázni, meg sportolni, elvárások és nyomás nélkül, pusztán örömből, hogy aztán A Kutyát, akivel majd világbajnokságra igyekszel, sokkal jobban tudd kiválasztani, megnevelni. És ettől még az első kutya nem fog kevesebbet érni, tőlük lehet a legtöbbet tanulni, éppen azért, mert vele hibázol a legtöbbet. Hacsak nem te vagy Cesar Millan rekinkarnációja (kedvenc kutyázós szakember neve behelyettesíthető), de az meg viszonyag ritka jelenség :)
Szóval nem lenézésből mondtam ám, hogy nem jó ötlet, hanem azért, mert ez a világ rendje, el fogsz cseszni dolokat, és csak magadnak csinálod a frusztrációt, meg a kutyának, ha mégsem sikerül az elvárt szinten teljesíteni. Kérdezz meg bárkit, hogy az első kutyájához képest milyen volt a másodikat nevelni :) Ég és föld, jó esetben, ha az ember tényleg kutyázik, és nem csak kutyát tart.
Akumi:
Értem, köszönöm.:)
Annyiban egyetértek akumival, hogy az első kutyát mindenki elcseszi, de helyre is hozható. Ha nekem ilyen komoly céljaim lettek volna biztos, hogy nem féltem volna venni egy fajtatiszta malit, amivel bizonyára rengeteg dolgot el is rontotta volna, de az idők során kijavítom. Természetesen kiképző segítségét kértem volna.
Na meg az sem garancia, hogy ha az első kutyád jó, működik, akkor a második is fog. Egy kutyás tapasztalat az kb. semmi, főleg ha egy átlagos keverék és egy drive-os malinois között megnézzük a különbséget.
Én azt mondom, járj el kutyasuliba egyelőre kutya nélkül, ismerkedj malisokkal, járj el kiállításokra/ munkavizsgákra, ismerd meg minél jobban a fajtát, olvass rengeteget. Youtube-on van egy nagyon ügyes lány két malival Kárpáti Dalma a neve, vele is felveheted a kapcsolatot, biztos szívesen segít.
És elrettentésnek is írnék azért: a gyepin, ahova néha kimegyek rengeteg kutya megfordul, vannak köztük borzasztó állapotban lévők, agresszívek, antiszociálisak. A legtöbbjük viszont pár hét alatt jelentős javulást mutat. Na most december óta van benn egy mali, elképesztően bizonytalan, naponta látja a gondozókat, ők etetik, gondozzák, mégsem bízik bennük. Az egész kutya merő stressz. Azt a hihetetlen energiát és munkakedvet nem tudja kihasználni, nincs egy vezetője, ezért folyamatosan stresszel. A kutyasuliról szintén egy mali rémlik, akiről szinte teljesen lemondtak. Bejöttek a pályára és ordított a feszültségtől, csipkedett, rágta a pórázt, egy pillanatra sem tudott a gazdáira figyelni. 2 tanfolyamot kijártak vele utána nem tudom, mi lett. Szóval ilyenek is vannak.
A NEO segítőkutya egyesületnél ingyen is lehet kutyát igényelni (adományokból finanszírozzák), és még a tartására is megtanítanak.
Foglalkoznak hallássérült segítő kutya képzésével is. Elméletileg hallássérült segítőnek bármelyik fajta jó. Szerintem érdemes lenne velük felvenni a kapcsolatot és utána kutyát választani. Segítenek majd a vizsgára való felkészülésben is, és ha a kutyád kap igazolványt, akkor bemehetsz vele mindenhova (munkába,iskolába, orvoshoz stb...) és utazása is ingyenes lesz, nem kell szájkosarat hordania.
[link] a vonatkozó törvény, érdemes lenne ezt is átolvasnod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!